Az ecetek egészségre gyakorolt kedvező hatásait már az ókorban felismerték. Ma már nem csak az ételek ízesítésében és tartósításában van jelentős szerepük: a pár száz forintos almaecet például a fogyókúrázók körében is igen népszerű.

Az almaecetnek számos pozitív egészségügyi hatást tulajdonítanak, melyek közül alább bemutatunk párat. Ételeinkbe minden nap belecsempészhetjük, de vízzel hígítva, egy kis mézzel édesítve is hatunk néhány kortyot belőle. 

Vércukorszint

Az ecet vércukorszintre gyakorolt hatását régóta kutatják, s az is kiderült, hogy az almaecet segít lebontani a cukrot. Egyes vizsgálati eredmények szerint 2 teáskanál almaecet (10 g) csökkenti az étkezést követő vércukorszintet - amennyiben összetett szénhidrátot tartalmazó étkezés közben fogyasztjuk. Az ecetben található egyik fő összetevő, az ecetsav gátolhatja a cukorbontó enzimek működését, elősegítheti az izmok glükóz felvételét, valamint lassíthatja a gyomor ürülését. 

Szív- és érrendszer

Az almaecet jót tesz a szívműködésnek is. Egy tanulmány szerint heti legalább 5-6 vagy annál több alkalommal fogyasztott olaj- és ecet alapú saláta dresszing képes csökkenteni az iszkémiás szívbetegség rizikóját. Egy másik kutatásban arra a következtetésre jutottak, hogy a 8 héten keresztül fogyasztott 30 ml 4 százalékos almaecet (két részre elosztva, reggel és délután) jelentősen csökkentette az össz-, az LDL-koleszterin és a triglicerid szintet. Egyes vizsgálatok szerint az almaecet a hyperlipidaemia (magas vérzsírszint) természetes kezelési módja lehet. Emellett csökkenti a koleszterinszintet, valamint a szívroham kockázatát is.

Rákellenes hatás

A hagyományos japán rizsecetnek rákellenes hatást tulajdonítanak. Amikor a kutatók a különböző tumorsejtek (vastagbél-, tüdő-, mell-, húgyhólyag- és prosztata-daganatos sejtek) szaporodására kifejtett hatását vizsgálták, arra jutottak, hogy a rizsecet gátolja a humán rákos sejtek szaporodását. Ez a szakértők szerint elsősorban azért lehet, mert az ecet antioxidáns tartalma igen magas.

Segít a fogyásban

Az ecet a fogyásban is segít: amellett, hogy enyhe vízhajtó hatása is van, felgyorsítja az anyagcserét, a gyomorsav-termelés is kiegyenlítődik tőle, valamint megszűnik a puffadás is, de az étvágyat is csökkenti. A vizsgálatok során kiderült, hogy  az étkezéskor fogyasztott ecet csökkenti az ételek utáni sóvárgási vágyat. Egy-két teáskanál alma- vagy borecetnek köszönhetően az evést követő telítettség érzet a kétszeresére nő.

Azt írják, a jóllakottság érzésének növelésében a legtöbb természetes ecetfajtában megtalálható ecetsav játszhat szerepet, amely lassítja a gyomorürülést, így késleltetve a szénhidrátok felszívódását, ezáltal pedig a vércukorszint is kevésbé emelkedik étkezést követően.

Gyulladáscsökkentő

Az almaecet fogyasztását akkor is ajánlják, ha gyulladtak, vagy fájnak az ízületeink. Torokgyulladás esetén ajánlatos almaecettel gargalizálni.

( HáziPatika , Mindmegette)