Öt európai városban éltem eddig, íme, melyik miért jó

Ön élt már Magyarországon kívül máshol is Európában? Esetleg van egy olyan hely, ahova nagyon szívesen elmenne? Az én életem úgy alakult, hogy bár sosem akartam távozni Magyarországról, családi okok miatt 2005 óta ingázom Budapest és egy másik európai város között. A helyzetem annyiban speciális, hogy el is mentem, de közben itthon is maradtam, nagyjából az év felét töltve kint, a másik felét itthon.

Magyarországon belül Budapest az otthonom, szóval adódik az összehasonlítás: milyen a mi fővárosunk ahhoz a két nagy és két kisebb európai városhoz képest, amit az utóbbi évek során sikerült jobban megismernem? Íme az öt város, illetve amit a leginkább, illetve a legkevésbé szerettem-szeretek bennük.

Budapest

Amiért szeretem: Nem hiába pályázik Budapest az Európa bulifővárosa címre. Ahol eddig külföldön éltem, az éjszakai élet sokkal uncsibb és kevésbé változatos, mint itthon. Nekem az a benyomásom, hogy Pestre azért jönnek emberek viszonylag nagy számban, hogy kikapcsolódjanak, mással megismerkedjenek, együtt legyenek. Budapesten csomó minden érdekes történik, csak meg kell keresni, itthon ugyanúgy tudok bulizni, mint mondjuk Párizsban, Londonban vagy Berlinben, de ahogy az alábbi négy város egyikében se sikerült soha.

És amit az évek múlásával egyre jobban csodálok Budapesten: akármennyit szidják, az alábbi helyek viszonylatában fantasztikusan hatékony a budapesti tömegközlekedés, gyors és mindenhova elvisz, ráadásul a csúcsidőkön kívül egész elviselhető. Mondjuk olcsónak egyre kevésbé mondanám.

Amit nem szeretek benne: a szürkeség, ami főleg télen nyomasztó. Plusz egyszerűen vállalhatatlan, hogy mennyi a reklámplakát, és hogy milyen harsányan ízléstelenül ocsmány az összes, és hogy milyen rondák a boltok utcafrontjai és kirakatai. És hát persze a kutyaszaros-összehugyozott járdákért sem rajongok, sem pedig a barátságtalan eladókért-pincérekért.

Torinó

Amit szeretek benne: a családom olasz felének Torinó az otthona. Egy évig éltem ott folyamatosan, de azóta is rendszeresen visszajárunk hétvégékre. Torinó kinézetre meglepően tud hasonlítani Budapestre, csak sokkal, de sokkal jobb a kaja, az éttermek és piacok fantasztikusak, és amivel nem lehet vitatkozni: egy órára van tőle az álomszép ligúr tengerpart. Sajnos a hegyekkel kapcsolatos sportokat nem nekem találták ki, de ha szeretnék síelni vagy hegyet mászni, azt is imádnám Torinóban, hogy az Alpokba felmenni se tart tovább egy órácskánál.

Amit nem szeretek benne: Torinó megdöbbentően szmogos még Budapesthez képest is. Fele akkora, mint Pest, de a programlehetőségek száma kevesebb, mint a fele, talán mivel az (általam ismert) észak-olaszok a max. egy pohár bor melletti beszélgetésnél mozgalmasabb programokat ritkán szoktak bevállalni. 

Milánó

Amit szeretek benne: Két részletben összesen hét évet éltem itt. Aki Milánót szereti, az szerintem elsősorban a munkalehetőségeket szereti benne, vagy a luxusboltokat és luxusrendezvényeket. Azt el kell ismernem, hogy olyan eleganciát, mint Milánóban, soha nem láttam sehol, nemhogy Pesten nem, Párizsban sem. De ettől még számomra Milánó fő vonzereje szintén a pozíciója: az összes többi, sokkal jobb helyre baromi hamar el lehet jutni innen, tengerekhez, hegyekhez, Velencébe, Firenzébe, mindenhova.

Amit nem szeretek benne: kb. minden. Alapvetően sose szerettem Milánót, mert csak azt érzem rajta, hogy néhány megvezetett turistán kívül mindenki csak azért jön ide, hogy dolgozzon, aztán péntek este pánikszerűen menekül valami elviselhetőbb helyre. Elviselhetetlen a szmog, a stressz, a sznobizmus, az épületek többsége ronda, sokkolóan sokat esik az eső (egy évben összesen 920 mm, miközben Londonban is csak 601 mm mm az éves csapadékmennyiség), a közlekedés egy áttekinthetetlen káosz, amit a havi egy sztrájk mindig direkt pénteken súlyosbít, az emberek bulikban sem állnak szóba egymással, hanem csak azt nézik, milyen márkájú ruhákat visel a másik. Még az Expo is borzasztó volt.

Olaszország egy fantasztikusan jó hely, ön annyi időt töltsön Olaszországban, amennyit csak bír, de Milánóba szerintem csak akkor menjen, ha fizetnek érte vagy ha már minden mást látott Olaszországból.

Västerås

Amit szeretek benne: Västerås (ejtsd: veszterósz – ugye ismerős a név valahonnan?) egy százezres kisváros Svédországban, Stockholmtól kb. 100 km-re, a Mälaren tó partján. 20 hónapon keresztül ide járogattam ki Budapestről, szóval majdnem két évig itt volt a második otthonom. Svédország előnye általában, hogy a svédek baromira előre vannak egy csomó kérdésben, konkrétan itt pedig végképp lefegyverző, hogy a városka, és főleg az azt övező természet mennyire szép. Főleg a nyarak és a telek gyönyörűek.

Amit nem szeretek benne: amikor ebbe a kisvárosba költöztünk, akkor kezdtem életemben először konditerembe járni. Más programlehetőség ugyanis gyakorlatilag nincs. Aki nem tudja magát sporttal, barkácsolással, természetjárással, sütés-főzéssel, kötés-horgolással elfoglalni, az rövid úton beleőrül itt az unalomba. A téli sötétséget nem találtam különösebben terhesnek, azt viszont igen, hogy tavasszal a jó idő észbontóan sokára érkezik meg, és akkor is nagyon mérsékelt, az ősz pedig gyakorlatilag augusztusban kezdődik. Plusz minden tiszteletem a svédeké, de nem lehet rájuk mondani, hogy egy barátkozós nép lennének.

Lago Maggiore

Amit szeretek benne: másfél éve viszont, ha elmegyek Magyarországról, a Lago Maggiore nevű tó partján szoktam lenni észak-Olaszország legészakibb részén, a hegyekben, egy kisvárosban. Én ilyen pici településen még sose laktam: csak 15 ezren élnek itt, de nyáron ez a szám megsokszorozódik, amikor ideözönlenek a turisták. Amikor vigyázok, hogy ne essek túlzásokba, azt szoktam mondani, hogy ez a hely maga az édenkert. Drámaian szép a panoráma kb. mindenhonnan, az épületek általában elegánsak-romantikusak. Nyugi van, rengeteget lehet a szabadban lenni és persze nagyon jó a kaja, mint Olaszországban mindenhol.

Amit nem szeretek benne: bár most már viszonylag sok időt töltöttem kisvárosokban és közeledek a negyvenhez, továbbra sem bírom a végtelenségig egy nagyváros izgalmai nélkül. A környékünkön lévő tóparti kisvárosok viszonylag elszigeteltek, a legközelebbi autópályához egy órát kell autózni, tömegközlekedéssel sem könnyű eljutni egy olyan helyre, ahol néha azért történik valami. Imádom ezt a helyet, de itt is azt kell mondanom, amit Svédországról: ha az év 365 napját itt kéne töltenem, valószínűleg megőrülnék.