Lányuk emigrált Németországba, Skype-nagyszülők lettek

Bemutatkozó posztomra érkezett egy levél egy nyugdíjas mérnök olvasónktól, akinek szerettei szintén Németországba költöztek. Ferenc Magyarországon maradt nagypapa szemszögéből nézve meséli el, hogyan élte, hogyan éli meg, hogy unokáit csak ritkán láthatja személyesen, és Skype-nagyszülő vált belőle. 

„Igen, aggodalommal, izgalommal kísérve távoztak 2014. nyarán gyermekeink a Fekete-erdő mellé, a francia határ közelébe. Nekik nem kellett keresni a helyet, ahová költözzenek, mert apuka már tíz éve ott dolgozott, biztos állással és keresettel, családja addig itthon maradt. Régóta téma volt a családban, hogy ő haza, vagy a család ki? Kint német átlag feletti jövedelem, napi 10-12 órás munkaidővel az autóiparban bedolgozó részlegvezetőként, itthon ennek a negyedéért sem talált munkalehetőséget.

Amikor a változtatást eldöntötték, anyuka optikusként az ország nyugati részének nagyvárosában dolgozott. Négyéves kislánya óvódás , tizenkilenc éves nagylánya befejezte középiskolai tanulmányait. Háromszintes, jelentős összegű lakáshitellel terhelt családi fészket hagytak itthon, amit másfél évig kiadtak, most már fenntartják hazalátogatásukra.

Hogyan illeszkedett be a család, mik a tapasztalataink? A múlt év pünkösdkor meghívtak látogatóba. A repülőjegyekkel Baden-Badenig megleptek bennünket oda-vissza járatra. A két hét ott tartózkodás választ adott minden aggodalmunkra, amit megéltünk a kiköltözésük miatt. Elsősorban az óvódás kisunokánk sorsa aggasztott bennünket itthon, mi lesz vele,te Jóisten? Csattanós választ kaptunk, meglátogattuk az óvodában, délután elkísértük balettórára, másnap abba az iskolába, ahol az ősszel elkezdte iskolai tanulmányait. Feleségem óvodapedagógusként, én nyugdíjas mérnökként csak hüledeztünk azon, amit tapasztaltunk.

Nem volt sétagalopp, amit meg kellett tenni a mi kis hősünknek, de véghezvitte azt a bravúrt, amit a sors tudtán kívül felkínált neki. Nyolc hónap elteltével az oviban már szóba álltak vele a más nyelvet beszélők, és már bevették a játékukba. Úgy fejezte be az ovit két év elteltével, hogy a középfokú német nyelvvizsgával is rendelkező nővérét és édesanyját magasan veri a nyelvismerete!  Az ottani ovis képzés tanítani való, külön tanulmányt érdemelne! Az iskolakezdése mesébe illő idáig, nem mese, de az első szülőin a tanítónő kiemelte, és elismeréssel nyilatkozott a magyar kislányról: ő olvas a legszebben az elsősök között.

A kiköltözött családom 90 nm-es, új építésű, modern társasházi lakásban lakik, aminek a lakbérét a foglalkoztató céggel közösen fizetik. Kislányom, unokáim édesanyja két évig nem állt munkába, úgy segítette gyermekei beilleszkedését. Reggelente kocsival vitte, délben hazahozta ovis kicsinyét, bevásárolt, ellátta a házimunkáit. Az iskolakezdéssel ő is munkába állt, munkaközvetítőn keresztül talált állást. Az idősebb unokám belvárosi kávézóban talált olyan foglalkozási lehetőséget, hogy a kistestvérét elkíséri az iskolába, délután pedig együtt térnek haza.

A karácsonyt itthon együtt töltöttük, amikor visszaindultak, nem csak a mi mécsesünk törött el . A modern technika lehetőségével online a kapcsolatunk velük.”