horoszkóp
shutterstock 149534228

Bécs olyan, mint amilyennek Budapestnek lennie kéne

2017.03.18. 15:55

„Korábbi írásaimban bemutattam, miként kerültem Bécsbe és hogy jutottam tovább a munka, valamint a magánélet terén. Jelen írásomban az osztrák hétköznapokról fogok szólni” – kezdte legutóbbi, nekünk írt levelét Dániel, amelyben azt mutatja be, milyen a mindennapi élet Bécsben; mi mennyibe kerül, és milyen szabadidős és kulturális lehetőségek vannak.

Bécset nem véletlenül választják évről évre a világ egyik legélhetőbb városának. Bár közel kétmillióan élnek itt, és ehhez még jön rendkívül sok turista, a bevásárlóutcák kivételével nem érződik a nagyvárosi zsúfoltság. A sok park és zöldterület megtöri az amúgy sűrűn beépített város képét, amely a közös történelem miatt nagyban hasonlít Budapestére – talán azzal a különbséggel, hogy itt nagyobb a tisztaság, és a régi házak is jobb állapotban vannak. Már nem tudom, hol hallottam a mondást, de igaznak tűnik:

Bécs olyan, mint amilyennek Budapestnek kéne lennie.

A tömegközlekedés jól megoldott, az éves jegy előrefizetés esetén csak 1 euró naponta. [Ez kicsit több mint 113 ezer forint. Egy éves budapesti bérlet egyébként 114 ezer forint, bár a két összeg nagyjábóli egyezéséből még semmi sem következik – a szerk.] A metrók, bár néha itt is késnek, nem gyulladnak ki, és nem is mennek egymásba, még a 3-5 perces járatsűrűség ellenére sem. Hétvégente az éjszakai mulatozásból mindenki hazaér, a metrók péntekről szombatra, szombatról vasárnapra, illetve ünnepnapokra virradóan az éjszakai buszokat kiegészítve egész éjjel járnak, 15 percenként. A sportosabbak biciklivel járhatnak, a bubi-szerű kerékpárkölcsönzés itt is működik, az első óra ingyenes, a továbbiak 1-1 euróba kerülnek. A lustábbaknak a közösségi autómegoldás lehet jó alternatíva, az okostelefonnal bérelhető autók azonban relatíve drágák, igaz, akár vadonatúj BMW-kkel is furikázhatunk.

A munkahét végeztével a városban mindig sok programot találhatunk, a múzeumok egy része minden hónap első vasárnapján ingyen látogatható, ahogy a nyaranta megrendezett Donauinsel fesztivál is. Ez a magyar Sziget Fesztiválra hajaz, azzal a különbséggel, hogy itt a belépés mindenkinek ingyenes. Szintén nem drágán kínál minőségi szórakozást a Béccsel határos tartomány, Alsó-Ausztria turizmus kártyája, mely egy évre 61 euróba kerül, és számtalan helyre biztosít belépést. Dunai hajókázások, vár- és múzeumlátogatások, borvidéki vonatozás, sörgyári bemutatók mind részei a kínálatnak.

A mostanában felkapott élelmiszer-témához érdemben csak az árak tekintetében tudok hozzászólni, a minőségi kérdéshez nem, ugyanis otthonról csak az itt nem kapható termékeket, túró rudit, trappistát, és különböző kolbászokat szoktam hozni. Az élelmiszerárak, attól függően, hogy hol vásárol valaki, nagy eltéréseket mutathatnak. A nagy diszkontláncok (Hofer, Lidl) pultjainál a császárzsemle például 10-15 cent, míg a „rendes” pékségben (Anker, Ströck) 30-40 centet kérnek érte. Néhány további termék ára a legutóbbi vásárlásom blokkjáról: 1kg Nutella 4,70 euró, 1 üveg gin 10 euró, 2 szelet steakhús 13 euró, 2 kg alma 2 euró. Vásárlói kártyát, ha egy adott üzlet kínálja, mindenképp érdemes váltani, ugyanis akciótól függően vasárlásonként 5-10 eurót lehet így spórolni.

A fizetés egy jelentősebb részét azonban inkább a lakhatás viszi el. A bérelt lakások ára persze mérettől és kerülettől függ. Egy kétszobásért rezsi nélkül kb. 600-800 eurót, egy háromszobásért 900-1100 eurót kérnek. Fiatalok körében bevett szokás, hogy többen osztoznak egy lakáson, ekkor az egy főre jutó költségek csökkennek, de persze nem mindenki álmodik olyan fürdőszobáról, amit hárman használnak. Jó lakást magánszemélytől kivenni nem lehetetlen, de ez nagyban szerencse kérdése is. Közvetítőn keresztül nagyobb eséllyel sikerül – igaz ennek ára is van, közvetítési díjként kéthavi bérleti díjat számolnak fel.

Napjaink szintén fontos kérdése a telekommunikáció, e téren is sok szolgáltató versenyez Ausztriában az ügyfelekért. A különböző tarifacsomagok árai között nagy a szórás, szolgáltatótól és szerződéstől függően 10-40 euró között mozognak. Ezért a pénzért belföldön nagy mennyiségű adatforgalmat (3-40 GB), korlátlan telefonálást és üzenetküldést, külföldi használatra pedig limitált, azonban internethasználatot is magába foglaló roaminghozzáférést kapunk, amely bizonyára sokaknak jól jön a hazalátogatások alkalmával.

Ön is egy másik, európai országban él? Szívesen elmondaná, milyen?
Írjon nekünk!