horoszkóp
tvgif.gif

Külföldről magyar híreket olvasni olyan, mint a katasztrófaturizmus

2017.06.17. 14:49

Új sorozatot indítunk az Európa blogban: külföldön élő magyaroknak teszünk fel olykor szemérmetlen kérdéseket (mindenkinek ugyanazt), a válaszokat pedig időről-időre megosztjuk az olvasókkal. 

Mai posztunk interjúalanya a 40 éves Péter, aki 2007. március 24-én hagyta maga mögött Szekszárdot, és Sármellékről, Luton érintésével, az írországi Corkba érkezett. Jelenleg Németországban él feleségével, és két közös gyerekükkel, akik már külföldön születtek. 

Mivel foglalkoztál Magyarországon, és mivel foglalkozol most külföldön?

Helyi és kereskedelmi rádióknál dolgoztam tizenkét évig szerkesztő-technikusként, azaz a hangzóanyagok (reklámtól a szignálokig) szövegét írtam, majd gyártottam le, kampányokat találtam ki. Emellett szerkesztői feladatokat is elláttam, valamint rövid ideig dolgoztam rendszergazdaként, és a helyi tv-ben szerkesztő-riporterként, kameramanként. Írországban egy papírdobozgyárban kezdtem, majd a helyi boltban dolgoztam. Később egy játék-szupermarketben eladóként és supervisorként. Mindezt az első másfél-két évben. Aztán service engineer, azaz fénymásolótechnikus lettem. Ügyfelekhez jártam ki Írország dél-nyugati felében. Ez hat évig tartott, majd Németországba költöztünk, ahová meghívtak egy állásra. Technikai vezető lettem egy használt fénymásolókat és nyomtatókat felvásárló cégnél. Évi körülbelül 35 konténernyit exportáltunk Ázsiába és Afrikába. Huszonegy hónap után váltottam, visszatértem a szervizeléshez: Közép- és Észak-Frankföldön látogatom az partnereinket és szerelem a gépeket.

Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Magyarországot?

Nincs rá egyszerű válasz. A pénz miatt mindig is kényelmetlenül éreztük magunkat a feleségemmel. Ő gyerekpszichológus, másfél állásban dolgozott az államnak. Én ugye a privát szektorban. Egyikünk családi háttere sem volt olyan, hogy szép apanázzsal indulhattunk volna a közös életünknek. Volt egy kis autónk, meg egy másfél szobás lakásunk – ez utóbbi CHF hitelre. 48 ezer forintról indult, majd a válság miatt felkúszott 120 ezerre. (Így utólag nézve, ha otthon maradtunk volna, belerokkanunk, de legalább is nem vállaljuk be a két gyereket.) 

Ugyanakkor világosan emlékszem arra az időszakra: egyre jobban lehetett érezni, hogy a politikusok is kezdenek bekattanni, egyre instabilabb a pénzügyi helyzet, nem lehet igazán hosszútávra tervezni. Az emberek is egyre kreténebbek lettek, megindult a könyöklés, a másikon való átlépés. A csúcspont az volt, amikor döbbenten meredtem egy éjszakán át a tv-re, néztem a Hír TV bicskanyitogató tudósítását az MTV ostromáról. Akkor mondtuk ki: nem ilyen környezetbe akarunk családot, nem akarjuk, hogy a gyerekeknek ez legyen a természetes, ebben nőjenek fel. Harmadrészt pedig már évekkel korábban felmerült, hogy menjünk pár évre külföldre, gyűjtsünk össze egy kis pénzt és menjünk haza. A feleségem három diplomát szerzett, folyamatosan tanult, így nem igazán volt rá megfelelő időzítés. 2006 decemberében lettem 30 éves, úgy éreztem, most, vagy soha, ha nem lépek, akkor sosem. A párom utólag elmondta: látta rajtam az elszántságot, hogy nem nagyon tart vissza engem senki és semmi. Nem igazán volt neki sem ellenére, bár nagyon tartott az egésztől. Ugyanakkor persze őt is foglalkoztatta a dolog, egy másik országban élni, más életet, talán könnyebben.

Hogyan zajlott a kiköltözés?

Két darab repjegy (Sármelléki reptérről, Lutonon keresztül volt a legolcsóbb Corkba repülni), egy darab kicsi és egy nagy bőrönd feszesre pakolva, két mellény, két kabát, kitömve alsógatyával és zoknikkal – körülbelül ennyi, amit magammal vittem. Tíz napra foglaltam szállást egy diákhostelben. Két kollégám három hónappal előttem utazott ki Írországba, de másik területre. Érkezésem után meglátogattak, elborzadva néztek körül a gettószerű szálláson, majd közölték: ha nincs még állásinterjúm, azonnal menjek velük, lakjak náluk, amíg melót kapok. Ez végül öt hét után sikerült. A mai napig végtelenül hálás vagyok nekik, nélkülük elbukott volna a projekt. A feleségem három hónap múlva követett. Pénteken befejezte a munkáját, mint pszichológus, szombaton érkezett Írországba és hétfőn kezdett a papírdobozgyárban, ahol korábban én is dolgoztam. Hát, nem kis váltás volt, meg is viselt kicsit mindkettőnket, de nagyban segített a hetente kézhez kapott csekk, ami több pénz volt, mint otthon, a havi főállásból kapott keresete. Hat hónap után hazarepültünk, a lakást kiadtuk, megpakoltuk a kis Škoda Feliciánkat, felvettük a kutyánkat, Sütit a nővéreméktől és átautóztunk Európán. Addigra volt Írországban bérelt kertestházunk, és fix munkája mindkettőnknek.

Mennyire beszélted az adott ország nyelvét?

Eredetileg a németem jobb volt, mint az angolom, hiszen az előbbit 7, utóbbit „csak” 4 évig tanultam. Németül néztem tévét, olvastam újságot, kb. bármiről tudtam beszélgetni. Az angolt folyékonyan, de korlátozottan használtam, főleg a kiejtéssel volt gondom, meg a szókincsem sem volt valami bő. Két év, főleg eladói/kasszás munka után nagyon jó lett az angolom, bár némi limericki tájszólással beszéltem – egy teszt alapján nagyobb szókinccsel, mint a helyiek. Nyolc év Írország után néha a helyieknek sem tűnt fel, hogy külföldi vagyok, csak 10-15 perc után esett le, főleg a szóhasználatból. A napi 8-9 óra folyamatos angol kommunikáció gyümölcse beérett.

Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy a németet viszont kb 9 évig hanyagoltam, átment passzív nyelvtudásba. A németországi első negyedévet azzal töltöttem, hogy egyáltalán az angolról átszoktassam az agyamat németre, hogy meg tudjak szólalni. Értem, beszélem, de sokkal kisebb szókinccsel és néha nem tudom, miért használok bizonyos nyelvi fordulatokat (azon kívül, hogy korábban megtanultam, hogy így kell és automatizmussá vált). A kollégák és az ügyfelek szerint érthető, nem sok hibával, de érezhetően angol háttérrel beszélek. Szóval bátran használom azt, ami maradt belőle. Idővel jobb lesz.

Milyen életkörülmények között éltél Magyarországon, és milyen életkörülmények között élsz most?

Írországban körülbelül nyolc hónap után fellélegezhettünk, és kimondhattuk: megcsináltuk! Minden hónapot majd' 1000 euró megtakarítással zártunk, úgy, hogy fizettük az otthoni lakásunk törlesztőjét, közben egy kis kertes házat béreltünk, és minden hétvégén túrázni mentünk. Azt ettük, amihez gusztusunk volt, olyan ruhát vettünk, ami megtetszett. Egy heti keresetünk volt annyi fejenként, mint a havi Magyarországon. Közben az élelmiszerárak legfeljebb 10 százalékkal voltak csak az otthon megszokott felett (ez nyolc év alatt szinte teljesen eltűnt!), a ruha olcsóbb volt, és meg sorolhatnám. A legnehezebb az első 5-6 hét volt, amíg munkát nem kaptam. Onnantól azonban volt pénz, és csak arra kellett ügyelni, hogy mindig legyen meló. Nem, nem az idő szépíti meg, tényleg ennyi.

Tudtuk, csak átmeneti dolog, hogy a munka rosszabb volt, mint otthon. Kevesebb mint két év után, ingben és nyakkendőben, céges autóval jártam az ügyfelekhez. Szerencsénk volt? Lehet. De az is kellett hozzá, hogy folyamatosan keressük az előremutató lehetőségeket, merjünk változtatni és nem belecsücsülni a langyos pocsolyába... És ami a legfontosabb: nem hinni annak a baromságnak, hogy egy kelet-európai „csak” ilyen-olyan munkát kaphat. Sosem éreztem hátrányát annak, hogy külföldi vagyok. A feleségem közben főállásban anya lett, Írországban születtek meg a gyerekek.

Mennyivel keresel jobban, mint Magyarországon?

Sokkal. Fentebb már részleteztem a különbségeket. Az akkori nettó 100-110 ezer forint havit, vagy 130 ezer közalkalmazottit vessük össze az Írországi, tíz évvel ezelőtti nettó 8.32 euró/óra minimálbérrel, egy 38 óra/hetes állásban. És ez csak feljebb ment azóta. Az akkor 10 százalékos élelmiszerárbeli eltérés (Magyarország javára) mára megszűnt. Ami drága, az a biztosítás, meg az albérlet, de ez sem kifizethetetlen a fenti bérből. Na pláne, ha valaki nem minimálbért keres. Németország meg olcsóbb, mint Írország.

Hogyan jellemeznéd az ír és a német emberek habitusát?

Nagyon-nagyon hasonlítanak a magyarokhoz, csak sokkal-sokkal lazábban veszik önmagukat és az életet. Emberségből pedig – minden lekicsinylés nélkül mondom – a magyarok példát vehetnének róluk. Rendkívül segítőkészek. A helyi bolt vezetője, amikor másodszor látott az üzletben, odajött, kedvesen „kikérdezett“, hogy ki vagyok, merthogy úgy tűnik, friss vagyok a városban. A beszélgetés végén adott három telefonszámot, hogy hívjam fel őket. Helyi cégeket, akik munkaerőt kerestek. Az első lett kapásból az első munkahelyem. Később tőle béreltük a házunkat is, és az ő ajánlására vett fel a tulaj dolgozni a boltba. Lehet, hogy kellett hozzá, hogy egy kisvárosban éltünk, szinte faluban. Dublinban minden bizonnyal más lett volna a helyzet, bár az ottani ismerősöknek is volt gyakori, pozitív tapasztalata az írekkel.

A németek, minden közhiedelemmel ellentétben, totál barátságosak és segítőkészek, legalábbis itt, a frankok. Azért merem általánosítva megfogalmazni ezt, mert két év alatt semmi negatív tapasztalatunk nem volt eddig, csak segítőkészséget és barátságot kaptunk tőlük. Az írekhez képest sokkal nagyobb távolságot tartanak, de ha valaki ezt elfogadja és nem vár puszihaverságot, simán élhető.

Milyen pozitív tapasztalataid vannak Írországgal és Németországgal kapcsolatban?

Írország: gyönyörű ország, barátságos, segítőkész emberekkel. Mint egy kis falu, annak minden előnyével és hátrányával. Németország: gyönyörű ország, barátságos, segítőkész emberekkel. Mint egy metropolisz, annak minden előnyével és hátrányával. 

És milyen negatívak?

Írország szigetország, ezért mind a kultúrájuk (hiánya), mind pedig az időjárásuk nem igazán a kontinentális léthez szokott embernek való hosszútávon. Az, hogy a harmadik legnagyobb városban négy év alatt egyetlen gyerekeknek szóló zenei koncert volt, például sokat elmond. Ha egy múzeumot láttál, láttad náluk az összeset – és azt az egyet is körülbelül két óra alatt végig lehet nézni. Isznak és túráznak, ebben kimerül a szabadidejük 80-90 százaléka, és az infrastruktúrájuk is ehhez igazodik. Az írek rettenetesen kétarcúak, de egymással is. Találkozáskor kedvesség, bűbáj, egymás háta mögött meg megszólják egymást, meglepően durván. Valószínűleg ez csak nekem furcsa, hiszen ugyanakkor segítenek egymásnak, ha valaki bajban van, azonnal ugranak. Lehet, hogy ez csak valami stresszlevezetés náluk. Engem sokáig zavart.

Németországban a bürokrácia valami hihetetlenül gáz tud lenni, főleg pénzügyi/jogi és szociális területen. Borzalmasan sűrűn lakott, lakáshiány van, az ingatlanárak az egekben. 

Hogyan tartod a Magyarországon maradt családdal/barátokkal a kapcsolatot? Milyen időközönként találkoztok?

Írországból évente egyszer autóztunk Magyarországra, 2-3 hétre, nyaralni. Emellett egyszer-egyszer repültek a nagymamák. Németországból is évente egyszer látogatunk „haza“ (itthonról otthonra, bár ezt már a gyerekek nem értik), de közben körülbelül másfél havonta jön valaki vagy a családból, barátok közül. Egyébként Facebook, Skype.

Frankföldről Péterék csak évente egyszer látogatnak Magyarországra
Frankföldről Péterék csak évente egyszer látogatnak Magyarországra

Olvasol még magyar híreket? Milyen hatással vannak rád?

Igen, bár nem kéne, de nem tudom megállni. Valószínűleg ez olyan, mint a katasztrófaturizmus: nem lehet nem odanézni. Pláne, hogy nővéremék és anyukám, anyósom Magyarországon él, tudom kell, mi vár rájuk.

Érnek támadások külföldön amiatt, mert külföldi vagy? Illetve érnek támadások Magyarországról, mert külföldre költöztél?

Külföldiektől soha. De néhány agyatlan magyar kommentelőtől (mit ugatsz be külföldről, stb) többször is.

Hogy érzed, sikerült teljesen beilleszkedned?

Barátaim nincsenek, ez hiányzik. Minden más A+.

Tartod a közeledben élő magyarokkal a kapcsolatot? Mik a tapasztalataid a külföldi honfitársaiddal kapcsolatban?

Direkt nem keresek kapcsolatot. Németországba érkezés utáni első héten meglátogattunk egy csoportot Nürnbergben, akik elvileg a magyar családokat fogják össze gyerekprogramokkal, stb. kérdezték, hogy kik vagyunk, majd a 3. percben elhangzott a „mennyit keresel?“ kérdés. Majd megsértődött a kérdező, hogy nem válaszolok. Azóta sem jártunk náluk. Hasonló élményben volt részem Írországban is, amikor meghallották, hogy magyarul beszélek bevásárlás közben a telefonon. „Szia, itt laksz? Hol van munkád? Mennyit keresel? Szerezz nekem is melót!“ – hát kösz, nem. Ettől függetlenül Írországban kialakult egy kis csapat, főleg autóbuzéria vonalon, valamint ahogy már említettem, exkollégák éltek a közelünkben, akikkel összejártunk. De volt olyan is, hogy netes ismerősnek segítettem munkához jutni, tehát egyéne válogatja. Csak azért, mert valaki magyar, nem cimbizünk! Németországban személyesen egy magyar családdal barátkozunk, illetve neten van pár ismerős. Amíg Pesten éltem, addig sem kerestem exszekszárdiak társaságát. Ha valaki szimpatikus, tök mindegy, honnan jött – és persze a visszája is igaz.

Mik a terveid a jövőben? Szeretnél Németországban maradni vagy egy idő után szeretnél visszaköltözni Magyarországra? Esetleg újabb európai országba költöznél?

Az első 2-3 évben még úgy terveztük, hazaköltözünk. A 2009/2010-es pénzügyi válság betett ennek, plusz 2010-ben született meg a fiam. Mindezek mellett nem igazan láttam azt, miért, mire is mennénk haza. Morálisan csak lejjebb csúszott az ország, tönkretenném a gyerekeimet és a jövőjüket, ha Magyarországra költöznénk. Nem költözök máshová, hacsak nem háború tör ki. A fiam jövőre kezdi az iskolát, két évet járt a helyi óvodába. A lányom szintén ovis két éve. Mindkettőjüknek barátai, ismerősei vannak. Egyszer elég volt kiragadni őket az addig ismert otthonukból, Írországból. Bár még kicsik voltak és most már alig emlékeznek bármire is abból az időből, de természetesen megviselte őket. No meg, ha jó itt, akkor most minek ugráljak 40 év felett?

Szerinted melyik a legélhetőbb európai ország és miért?

Ha az időjárást nézem, akkor Spanyolország, vagy Olaszország. Ha a pénzügyi és szociális biztonságot, akkor Svájc vagy Németország. Ha a kaját, akkor Olaszország, Franciaország. Ha a sört, akkor Csehország. Ha a földrajzát, akkor Norvégia, Ausztria. Meg jó, hogy itt, Bajorországban az Unió közepén élek és innen mindegyik könnyen elérhető.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Külföldről magyar híreket olvasni olyan, mint a katasztrófaturizmus

Péter rádióknál, a neje pedig gyerekpszichológusként dolgozott Magyarországon. Besokalltak és Írországban kezdtek új életet, egy papírdobozgyárban.

146 · Jun 17, 2017 02:49pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments