Lehet, hogy nem teljesen pontos és egyáltalán nem tudományos azt mondani, hogy a Lofoten a legmelegebb legészakibb szigetvilág, de az biztos, hogy ez a szigetlánc a sarkkörön túl fekszik Norvégia északi részén, és a környék átlagához képest sokkal melegebb, az augusztusi átlaghőmérséklet 13 fok!
De nem (csak) az időjárásért szeretik ezt a szigetvilágot. Talán a látványra tippelnénk. Na nem a lakóautókból álló dugókra, mert ugyan ilyet is itt láttunk először életünkben, hanem a tengerből szinte merőlegesen kiemelkedő hegyekre, amik gyakorlatilag maguk a szigetek.
A legmagasabb pont 1161 méter, de a legtöbb csúcs hétszáz körül van, többségük megmászhatatlan. De nem is kell feltétlen föléjük emelkedni, a csúcsok közötti fennsíkokról is egyrészt elképesztő a kilátás, másrészt maga a terep is fantasztikus.
Egymást váltogatják a lápok, a sziklás hegyoldalak és a kis hegyi tavak, van, hogy az ember körbenéz, és az 5-6 víztükör közül csak tippelni tud, hogy a két legalacsonyabb vajon tó-e vagy már egy hosszú tengeröböl, fjord végződése.
A hegyek a nyugatabbi szigeteken még hagynak valamennyi helyet a mezőgazdaságnak, de a szigetek fő megélhetési forrása mintegy ezer éve a halászat, különösen, hogy a tőkehalak egy fontos téli ívóhelye. Így augusztusban inkább csak a turizmust lehetett tapasztalni, a falvak, mint például a szigetek legkeletibb falva, Å (nem elírás, egy betű!) leginkább skanzenként működnek.
