2013-ban éppen visszatértem egy hosszabb skandináv tartózkodás után Olaszországba, ahol korábban egy hat éves periódus nagy részét töltöttem. Ekkor írtam egy cikket azokról a dolgokról, amik olyan jók vagy olyan rosszak Olaszországban, hogy egyszerűen képtelen vagyok megszokni őket. Ez a cikk a héten valamiért újra terjedni kezdett a Facebookon és bekerült a leglájkoltabb cikkek közé – hiába, a téma most sem kevésbé aktuális, mint bármikor.

A fenti borítókép...

2016-ban készült, és Maria Sakkari görög teniszező népszerűsíti éppen rajta a görög kultúrát Melbourne-ben gyrosszal.

Úgy tűnik, 5 év elteltével ugyanannyira megmozgatja olvasóinkat ez a téma, mint annak idején, hiszen nemcsak lájkok érkeztek, hanem egy olvasói levél is jött, amiben egy Görögországban élő, Mária álnevű olvasónk osztja meg benyomásait az Európa délkeleti részén fekvő országról – sőt, a levél mellé fényképeket is kaptunk Máriától, ezekkel illusztráltuk az alább olvasható levelet.

Ha ön is élt már Magyarországon kívül, vagy esetleg most tartózkodik kint, talán az alábbi beszámolótól önnek is megjön a kedve a meséléshez. Amennyiben így van, kérjük, küldje be nekünk az ön által ismert ország megszokhatatlan dolgait e-mailben a Velvet szokásos címére!

És akkor most nézzük Mária levelét Görögországból, görögországról!

Közel 10 éve élek Görögországban, ezen belül is Thesszalonikiben, és lelkes olvasója vagyok az oldalnak. Az olaszországi cikk után én is megosztanám, mi az a 10 dolog, amit nem bírok megszokni, és amit azonnal megszoktam az országban.

Kezdjük is a negatívokkal, amit nem lehet megszokni.

1. A meleg

Ez most nem vicc, de az időjárást hosszútávon nem lehet megszokni. Aki kontinentális éghajlati övben nőtt fel, és a hideghez van szokva, nem tudja megszokni ezt a meleg, mediterrán időjárást. Egész évben meleg van. Novemberben is lazán ingben lehet járni egy kardigánnal, decemberben egy vastagabb gyapjú pulcsi elég egy blézerrel, vagy vékonyabb kabát is megfelelő, és maximum estére kell a téliesebb kabát.

De mindenki beöltözik a naptári hónaphoz igazodva, így látni a +15 fokos decemberi napsütéses napon (napon megvan a +25 fok is) prémes Ugg csizmát viselő nőket. December van, téliesen kell öltözni. Közben folyik rólad a víz és izzadsz a meleg ruha alatt. Februárban pedig a ballonkabátos időszak beköszönt, és akár félcipőben is járhatunk a +14-18 fokos hőmérsékletben. Persze csak mi külföldiek, mert ez itt még télies hidegnek számít. Ők csak március közepétől kezdenek átállni a tavaszias darabokra.

Képtelen vagyok megszokni ezt, soha nem tudom, mi lenne a megfelelő öltözék. Nyáron pedig az alsónemű is leolvad rólad, a nap sugarai izzanak, egy városi sétával is megéghetsz a napon. Napszemüveg, naptej, világos ruházat alap nyáron.

Télen rengeteget esik az eső, ilyenkor a tenger felett masszív köd alakul ki és a levegő páratartalma nagyon magas. Van mikor napokig vagy hetekig is esik szinte egyfolytában. Az év nagy részében a tenger közelében a szél is nagyon tud fújni, ezt mindig külön jelzik előre az időjárás-jelentésben, Beaufort-skálán megállapítva. Erősebb szeles napokon a tengerparton olyan erős a szél, hogy komoly küzdelem egy séta.

2. Illetlenség

Ez egy olyan probléma, amire akkor döbbensz rá, ha külföldön is eltöltesz huzamosabb időt. Nem ismerik az alap illemszabályokat. Nem engednek előre az ajtóban kijövetkor, nem evidens, hogy először leszállnak a buszról, aztán szállnak fel. Sokszor hiába nyújtod a kezed egy ismeretségkor, nem biztos, hogy viszonozzák vagy megértik a gesztust. Az alapvető etikettszabályokat pedig nem ismerik sokan. Nem biztos, hogy előreengednek nőként az ajtóban.

Az orrod alá dohányzik a szomszédos asztalnál a másik vendég, nem törődve avval, hogy tilos a dohányzás, és a másikat zavarja a füst. Esetleg olyan pózban ül, ami otthon a kanapén focimeccs nézése közben lenne megengedett. Gyalogátkelő előtt az autósok többsége akkor áll meg, ha a gyalogos, aki átkelni készül, egy csinos nő, gyerek vagy egy idős ember. A többieknek nem jár elsőbbség.

3. Parkolás és közlekedési kultúra

Közlekedési kultúra nincs. Mindenki össze-vissza parkol és összességében rengeteg az autó. Szinte mindenki, aki megteheti anyagilag picit is, autóval jár, mert a tömegközlekedés kaotikus. Nagyon sok hely tömegközlekedéssel megközelíthetetlen.

Közben a belvárosban a parkolás zárt parkolókban fizetős, 1,5-5€/óra. Az utcán is fizetős, de aligha lehet találni szabad parkolót nap közben, és az utcán fennáll a veszélye, hogy összetörik/meghúzzák/megtörik az autód, és elmennek, ami megszokott, de az autófeltörések is megszokottak. Közösségi autóbérlés nincs, nem is lesz egyhamar. Elektromos autók sincsenek. Van rengeteg taxi, amit csak úgy le lehet inteni az utcán. Persze taxizni nem olcsó, a minimum viteldíj is 7€-től kezdődik, és átlagban 10-15€ egy útvonal.

Közlekedési kultúra nincs, egy kihívás a közlekedés. Sok a motor, az itt-ott felbukkanó gyalogos, akik átfutnának az út közepén, az innen-onnan kikanyarodó autó. Azok, akik a sávjukat nem akarják tartani, és össze-vissza kacsáznak. Egyszere sok mindenre kell figyelni.

4. Tömegközlekedés

Sajnos az kaotikus. Az egész város közlekedését buszokkal oldották meg, kisebb-nagyobb sikerrel. A metrót már 40 éve megtervezték és építik, eddig az alagút egy része van kész és néhány állomás, de a teljes szakaszra és a műkődésre éveket kell várni még. Mindez egy millió feletti városban. A buszok régiek, gyakorta lerobbanak, sok a fura alak rajtuk és a zsebes, a menetrend ritka, sok az utas és nagyon gyakoriak a megállók, így a menetidő borzalmasan hosszú kicsi távokon. A reptéri busz óránként jár. Egy kihívás a tömegközlekedés.

5. Délutáni szieszta

Ezt nem lehet megszokni. A nap kora reggel kezdődik, és déli 2 óra körül megáll az élet, majd újra délután 5 körül indul meg. Persze nagy üzletek, bevásárlóközpontok, élelmiszerboltok nem zárnak be, csak kisebb üzletek, amelyek újra nyitnak délutánonként kedden-csütörtökön-pénteken 6-9 óráig. Hétfő-szerda-szombat délután minden zárva marad. Vasárnap pedig minden zárva van, sokszor még a benzinkutak is, ezt a görögök ünnepnapnak élik meg. Hétfő a legridegebb nap, ilyenkor vannak a legkevesebben a városban mindig. A bankok, állami hivatalok délután nem nyitnak újra, így azok csak délelőtt, 2 óráig vannak nyitva. Ezt megszokni kihívás.

6. A szaktudás hiánya

Nagyon sok helyen avval találkozom, hogy a szolgáltatások árai nagyon magasak, de a szaktudás hiányos. Legyen szó fodrászatról, körmösről, autószerelőről vagy orvosról. De miközben a szolgáltatás helyszíne a legmodernebben kialakított, a szaktudás mégis hiányos vagy elenyésző.

7. Az összeszedettség hiánya

Hiába szeretnél komolyan együtt működni valakivel munka céljából, sajnos nem mindig számíthatsz rá hosszútávon. Általában az emberek döntő többsége felületes és kevésbé összeszedett. Nincs meg bennük az a magas fokú elhivatottság és precizitás, mint a magyarokban vagy a németekben.

8. Környezetvédelem hiánya

Sajnos nem foglalkoznak a környezetvédelemmel. A szelektív hulladékgyűjtés gyerekcipőben jár, sőt maga a hulladékgyűjtés is sokszor kihívás. Rengeteg műanyagot használnak feleslegesen, és ezt teljesen természetesnek tartják. A felelős vízgazdálkodásban se jeleskednek, pedig nagyon szép ország és kár érte.

9. Infrastruktúra hiánya

Sajnos infrastrukturális kérdésekben az ország nagyon rossz állapotban van. Sok helyen normális járda sincs, az utak rossz állapotban vannak, és a belvárosban hihetelen szűkek az utcák. A buszok régiek, a vonatok nagyon régiek, sőt a legújabb villanyvonatok is a 2004-es olimpia idején kerültek szolgálatba, a távolsági buszok pedig igazán régiek. A városok terv nélkül épültek és terjeszkedtek, nagyon sok az engedély nélkül épített épület és ház. A játszóterek többsége régi, vagy ha felújított, akkor se költenek állagmegóvásra. Parkok alig vannak.

10. Magas árak, alacsony fizetések és a képmutatás

Az árak relatív magasak (egy cappucino a központban 3,5€, egy sütemény 2,5-4,5€ helyben fogyasztva, egy éttermi szolidabb ebéd 20€ minimum, buszjegy 1,20€) miközben a fizetések a munkavállalók körében 450-500€ heti hat napos munkahéten. Ennyi pénzből képtelenség megélni, önállósodni. A fiatalok többsége a szüleivel él és a saját költségeit tudja csak finanszírozni.

Miközben a társadalom egyik rétege ma is tehetős és gazdag. Gyakran látni a belvárosban több ezer eurós luxuskiegészítőket viselő hölgyeket és férfikat vagy több tízezer eurós autókkal közlekedő huszonéveseket, miközben a városi busz 20 percenként közlekedik tömve csúcsidőben, és mindenhol csak a gazdasági válságról hallani, ami már 10 éve fennáll rendületlenül. A társadalmi különbségek, az ingatlanpiac mélyzuhanása, az adók, a kilátástalanság, az építőipar és a termelőipar teljes leállása könyörtelenül rányomta a pecsétjét a mindennapokra. Az egyetlen biztos szektor az állami alkalmazottaké és a nyugdíjasoké, ők a kereskedelem legfőbb fenntartói. Az üzletekben nagyon sokszor találkozni képmutató, érdekből kedves eladókkal akik igazából a hátuk közepére se kívánnak.

Amit azonnal megszoktam:

1. A tenger

Ez az, amit azonnal meg lehet szokni. A tenger morajlása, zúgása, a kék színe, illata. Az erősen sós páratartalomú levegő illata és érintése. Tulajdonképp olyan, mintha egész évben nyaralnál. Egy egyszerű séta is feltölt és megnyugtat a tengerparton.

2. Virágok, fák, mediterrán utcakép

Thesszaloniki egész belvárosa telis-tele van mandarin- és narancsfákkal. Ennek a látványa csodálatos. Emelett a mediterrán növények és virágok, olajfák látványa ámulatba ejtő, egyszerűen hozzátartozik a mediterrán életképhez. A mediterrán építészet is megérinti az embert, teljesen más, mint amit megszokhattunk Magyarországon. Itt nincsenek lakótelepek és panelek, csak teraszos társasházak.

3. Minőségi élelmiszerek, olívaolaj

Görögországban az élelmiszerek minősége kiugróan jó, nem csoda, hogy nagyon sokan megérik a 85-90 életévüket. Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, halat, olívaolajat és olajbogyót, gabonaterméket és tejterméket fogyasztanak a mindennapokban. Nem rántanak ki szinte semmit. A gyümölcsök, zöldségek, halak és olívaolaj ára relatív alacsony, így megoldható akár kis fizetésből az egészséges táplálkozás.

4. A vendéglátóipari szolgáltatók minősége

Görögországban a vendéglátóipar nagyon fejlett. Megszámlálhatatlan kávézó, pékség, gyrosos, cukrászda, taverna található országszerte akár a legkisebb településeken is. A kávézókban mindig ügyelnek a kiszolgálás minőségére, mindig egy pohár vizet hoznak minden rendelés kíséréseként. A vendéglátóhelyek is kulturáltak, tiszták, rendezettek és igényesen kialakítottak. Nincs szervizdíj vagy kötelező borravaló.

5. A nap sugara, az ég kékje

Az ég kékje főleg a nyári hónapokban meglepően gyönyörű, semmi máshoz nem fogható. A nap sugara és intenzitása nagyon erős, ez is olyan, amit máshol nem tapasztalni.

6. Az emberek hozzáállása

Az emberek összességében ma is nagyon pozitívak és vidámak, segítőkészek mindennapi szituációkban is.

7. A gyerekek szeretete és a család fontossága

Görögország konzervatív, mélyen vallásos ország, ahol a család egysége és szeretete mindenek felett áll. Egy görög ember akkor teljesedik igazán ki, ha meghazasodik és családot alapít. A gyereket nagyon szeretik és ritkán szólnak rájuk. Gyakori, hogy több generáció is együtt él családi társasházakban.

8. Olcsó kozmetikumok és a hatalmas kínálat

Görögországban állandóan akciósak a neves és egyébként drága kozmetikumok, amelyekhez a magyar árak töredékéért lehet hozzájutni. A kínálat pedig hatalmas. Egy paradicsom a nők számára. Persze az átlag görög nő sokkal erősebben is sminkel, mint a magyar.

9. Meleg

Abszurd, de egészen október közepéig meleg van egészen március közepétől. A tél kisebb és kevésbé hideg.

10. 40 felett leszel felnőtt

Hihetelen, de itt az ember 40 év alatt fiatalnak számít, sőt igazából öregnek csak 65 év felett gondolják az embert. Egy huszonéves nagyon fiatal, egy 40 éves fiatal a társadalom megítélése szerint.”

Ön mit nem tud megszokni külföldön?

Ön is élt már külföldön hosszabb ideig? Esetleg jelenleg is kintről olvas bennünket? Vannak olyan dolgok, amiket nem tud megszokni az adott országban? Ha igen, kérjük, írja meg a Velvetnek email-ben, mi az!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
10 dolog, amit nem tudok megszokni Görögországban

Olvasónk azt írja, hogy 10 éve él már Thesszalonikiben, és bár egy csomó dolgot nagyon élvez, másokat nem tud megszokni.

688 · Jun 22, 2019 09:06am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments