Ebben a posztban alapvetően arról lesz szó, hogy a koronavírus a templomok és szentmisék rendjére is hatással van, de hadd kezdjem az elején, hogy kiderüljön, hogy mindezt honnan tudom és hogy pontosan hol lőttem a telefonommal ezeket a béna, de azért remélhetőleg érdekes fényképeket.

Szóval a múlt hét hétfőn érkeztem vissza Zürichbe, ekkor Svájcban még egyáltalán nem volt koronavírus. Másnap viszont az egyik déli, Olaszországgal határos kantonban találtak egy beteget, aztán ahogy telt a hét, terjedt a betegség Svájcban is, március 1., azaz vasárnap estére 27 megbetegedést erősítettek meg. Két olyan helyen jártam ez alatt az egy hét alatt, ahol látványos változások történtek a vírus miatt, ezek:

  1. a közért;
  2. a templom.

(Mondjuk be kell, hogy valljam, hogy mivel most otthonról dolgozom, túl sok nyilvános helyen ezeken kívül nem voltam, csak pl. egy ravioliboltban, egy szabadtéri kondiparkban, egy hozzánk közel eső erdős részen, ahol futni szoktam, és egy olyan étteremben, ahol látássérültek dolgoznak és teljes sötétben szolgálják fel a Zürichhez képest megdöbbentően finom vacsorát. Ezeken a helyeken semmi nyoma nem volt a járványnak.)

A közértben

A Migros nevű közértben azonban szombat délelőtt feltűnően sokan voltak, és a tartós élelmiszerek készletei drasztikusan megfogyatkoztak: a leglátványosabb az volt, hogy a mirelit ételek, a száraztészta és a liszt több fajtája hiányzott.

A templomban

Ennél jobban meglepődtem azonban azon, amit a templomban tapasztaltam vasárnap délelőtt. Ahogy belép az ember egy katolikus templomba, az első dolog, hogy a szenteltvíztartóba nyúl és keresztet vet. Nos, ezt a rutint most megtöri, hogy a szenteltvíztartóban szenteltvíz helyett egy felirat van:

Kedves templombajárók! Higiéniai okokból bizonytalan időre lemondunk a szenteltvízről.

És nem is ez az egyetlen változtatás, amit a koronavírus miatt eszközöltek. A katolikus liturgia része ugyanis, hogy miután a mise vége felé a hívek együtt, felállva elmondták a miatyánkot, a pap felszólítja őket, hogy

Köszöntsétek egymást a béke jelével!

Ez a gyakorlatban az esetek túlnyomó többségében úgy szokott kinézni, hogy mindenki kezet fog a körülötte állókkal. Nos, most a pap már a mise elején figyelmeztetett, hogy ezúttal ne legyen kézfogás a miatyánk végén, a béke jele ezúttal maximum egy mosoly legyen. Így is lett, a pap kihagyta az egymás köszöntésére felhívó mondatot a liturgiából, és tényleg elmaradtak a kézfogások.

Még egy változásra hívta fel a pap a figyelmet, amit a koronavírus miatt kellett bevezetni: csak kézbe adták az oltáriszentséget áldozáskor, szájba nem. Hagyomány ugyanis, hogy a pap közvetlenül a hívek szájába teszi az oltáriszentséget az áldozáskor, hát erre most nem volt lehetőség. Sőt, hogy az áldozás még biztonságosabb legyen, a pap a mise közepén, az átváltoztatás előtt elővett egy kézfertőtlenítőt és fertőtlenítette a kezét, hogy csak steril ujjakkal nyúljon az ostyához. Az áldoztatásban a hívek közül még ketten működtek közre, ők is fertőtlenítették a kezüket, mielőtt az oltáriszentséghez nyúltak volna.

Ennek a templomnak, ahol mindezt tapasztaltam, az a neve, hogy Maria Krönung, azaz Mária megkoronázása. Ennek megfelelően a templomi kórus neve az, hogy Coro Corona, és nem, a plébános nem hagyta ki a poént, hanem a misét rögtön azzal kezdte, hogy

Ma a Coro Coronavir... elnézést, Coro Corona fog nekünk énekelni,

majd amikor a mise végén megköszönte a kórus közreműködését, azt mondta, hogy

köszönjük a Coro Coronának, remélhetőleg vírus nélkül.

Ez egyébként ugyanaz a katolikus templom, ahol Robbie Williams, Sting és Christina Aguilera egy-egy száma is benne van az énekeskönyvben.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Eltávolították a szenteltvizet ebből a zürichi templomból a koronavírus miatt

A szentmiséken is változtatni kell a járvány miatt: nincs kézfogás a miatyánk után, a pap pedig fertőtleníti a kezét áldoztatás előtt.

107 · Mar 02, 2020 10:48am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments