Megtaláltuk a Velvet arcát

2009.05.23. 19:09 - Velvet Kommandó

Félév fotózás és olvasói szavaztatás után a zsűri döntött. Talált egy arcot, akiről még sokat fognak hallani, mert szép és okos. Persze a többi sem kutya.

Pénteken kiderült, hogy a zsűri szerint a döntősök közül ki az a lány, aki leginkább megérdemli, hogy minket képviseljen 2009-ben. A Velvet szépségversenyének győztese Köböl Anita lett, akit talán még soha nem öleltek meg ennyien egy este leforgása alatt.

A 1984-es születésű diáklány az eredményhirdetést követően elmondta, nagyon örül, hogy ő lehet ennek a címnek a tulajdonosa. Egyúttal azt is megosztotta velünk, hogy több szépségversenyen is járt már, és tapasztalatai szerint a Velvet megmérettetése mindenképpen szerepel az első három között. Köszönjük és gratulálunk.

Természetesen nincs igazi szépségverseny különdíjak nélkül. A saját modelliskolával rendelkező Görög Zita például felajánlott egy tanfolyamot, amin Hajda Eszter vehet majd részt. A közönségszavazást pedig Hoboth Adrienn nyerte meg, aki visszatérhet a döntő helyszínére, a Hotel Szindbádba egy hosszú hétvégére.

Klikk az eredményhirdetésért!

A Velvet még 2008 szeptemberében hirdette meg saját szépségversenyét, amire szép számban jelentkeztek a reménybeli szépségkirálynők. Az első fordulóba 150 lány jutott be, akikről egy fotósorozat és egy bemutatkozóvideó készült. Ezt követően az olvasók dönthettek a versenyzők sorsáról. A rostán először 45 lány jutott át, majd közülük kellett kiválasztani a 15 döntőst, akik részt vehettek a felkészítő táborban. Itt további két versenyzőnek kellett búcsút intenünk, majd a zsűri meghozta döntését a végső győztes személyéről.

Kommentek

  • 2009.05.23 19:38:11violettavalery

    gratu neki! szebb mint a királynénk. szerintem.

  • 2009.05.23 19:39:18Xmas

    VÉGRE VÉGE! ELTŰNTÖK A 24ORA ALÓL TELJESEN!

  • 2009.05.23 19:41:37rozmla

    Gratulálok a közönség szavazottnak is! Szerintem ő érdemelte volna meg az 1. helyet, de mindegyiküknek gratulálok!

  • 2009.05.23 19:42:46rozmla

    Grat! A közönség szavazott hölgy akár a szépségkirálynői címet is megérdemelte volna!

  • 2009.05.23 20:01:28gzp

    Xmas: javaslom az RSS-nek nevezett gigaficsor elsajatitasat, abban azt es ugy szursz, ahogy akarsz.

  • 2009.05.23 20:04:13Fielder

    Azért, azt nem értem, hogy ha a 16 éves kislány kiesett az első napon, hogy kaphatott különdíjat? Ez nem mondható korrektnek. Amúgy GRAT a nyertesnek.

  • 2009.05.23 20:10:33gzp

    Fielder: dontos volt, es Gorog Zita valasztott. SZerintem Hajda Eszter meg sokra fogja vinni, megerdemelte.

  • 2009.05.23 20:10:48Nuunius

    Igen nekem is a kozdijas tetszett

  • 2009.05.23 20:12:12Nuunius

    Persze Anita se csunya, de hova tunt Proska Szandra (asszem ez a neve) aki ha jol tudom a bevallogataskor a legmagasabb pontszamot kapta

  • 2009.05.23 20:17:37kistom

    A Knoll volt a legszebb lány

  • 2009.05.23 20:18:39kistom

    A Knoll volt a legszebb lány

  • 2009.05.23 20:18:59-putyin-

    cheat.

  • 2009.05.23 20:19:46MixMester Festus

    Nem akarok elfogultnak hangozni, de örülök, hogy az ízlésem egyezik a zsűriével!!! Kettőt el is találtam:D Gratulálok Anita és természetesen az Adriennek is! Milyen magasak, pont hozzám illőek(én 207cm vagyok):D

    És a végére egy kis plágium, idézet, ami sztem idevaló, meg a kedvenc frissitőmé is(Jana citromos), szóval: "Szép ruhákat lehet venni, stílust nem!" Ezt arra amilyen módban válaszolt a végén. Megérdemli!

    L.

  • 2009.05.23 20:24:40jami

    Kicsit béka feje van a távolülő szemei miatt. A közönségdíjas jobba néz ki.

  • 2009.05.23 20:26:16bokacsizma

    Szép bizony Hajda Eszti. Gratula mind a három hölgynek. Többet ért ez a verseny, mint a Királynő...

  • 2009.05.23 20:29:17röntgenszeműlány

    gzp: Miért nem rögtön az origót javaslod, arrogáns gigatahó?

  • 2009.05.23 20:42:00sonance

    Remélem a köv. arc szépségversenyen arcok versenyeznek, mert ez az egész nem volt korrekt, lehet, testesebb lányok közt is akad szép arcú.

  • 2009.05.23 20:48:57Ibigoo

    Ha a Velvet annyira ennyire photoshop, akkor milyen a Velvet? :p

  • 2009.05.23 20:57:41aranyszóló pintyőke

    Nekem nem tetszik a nyertes holgy. Nincs benne semmi extra. Azert gratulalok neki.

  • 2009.05.23 20:58:54I'mYourFriend

    Nekem meg a villantós tetszett, dehát hiába... :)

  • 2009.05.23 21:03:33berciXcore

    Nahát, hát én meg ismerem Anitát, kb. 5 évvel ezelőtt (de "régen" volt már) tanfolyamtársak voltunk. :)
    És már akkor is az egyik olyan csaj volt a csapatban, aki nagyon odatette magát a közösségbe. Gratula Anita! :)

  • 2009.05.23 21:06:46sea monkey

    Én is inkább a közönségdíjas lányt választottam volna a velvet arcának! Éljen a közönség!

  • 2009.05.23 21:08:30TheVoice

    Már rég a közdíjas tetszett közülük legjobban, hallgatott rám a nép.

  • 2009.05.23 21:13:12meg

    Azért a limuzin se rossz!

  • 2009.05.23 21:34:41Én és Én

    ezek a nők csak játszák a nagyot, itt már mindenki csak sztár akar lenni.
    ez a divat ma.

  • 2009.05.23 21:47:15Nyúlontúli

    Hát ezeken a képeken a Köböl az egyetlen akinek szép arca. A többi mind kifejezetten taszító.
    Persze a korábbi szavazásból nem emlékszem rá, szóval minden csak smink és frizura kérdése.

  • 2009.05.23 21:51:39Illumination

    Így elsőre nagyon helyes! És az összes királynő jelöltnél szebb!!!

  • 2009.05.23 21:59:08gold200

    Kíváncsi leszek, ez a kommentem felkerül-e, hiszen nem a csajokat fikázom, így már nem vagyok yerő blog-oló.
    A tegnap esti díjátadás, egy kalap...volt. A műsorvezető, nem tudott beszélni, ápolatlanul volt felöltözve és sokszor háttal állt nekünk, azaz a közönségnek. Bénázott az oklevelekkel...borzalmas volt. A velevt bombázta a lányokat a süket cikkjeivel, mintha valami nagy királyok lennének és profik az ilyen rendezvényekben. Aki nem volt ott, az is tudja meg, hogy nem csak a műsorvez, volt egy nagy égő, hanem az egész. 3 percig sem tartott a dolog. Nem volt méltó a lányokhoz, akik elviselték e "lap" írásait. Gratulálok a nyertesnek, a közdíjasnak és az összes lánynak, hogy sikerült lepergetni magukról a köcsögségeket. Nekem ti vagytok a legjobbak, mind a 15en!!

  • 2009.05.23 22:09:23flea

    szerintem a döntősök közül simán ő a legkevésbé szép... na sebaj

  • 2009.05.23 22:09:45BKV reszelő

    "Fielder: dontos volt, es Gorog Zita valasztott. SZerintem Hajda Eszter meg sokra fogja vinni, megerdemelte."

    Szerintem is, csak még kiskorú. Majd ha betölti a 18-at, már a zsűri is másképpen látja.

  • 2009.05.23 22:33:29Én és Én

    na! ezek a csajok sem mennek majd a munkaügyi központba álláskeresésért és segélyért a polgármesterhez.
    Igy kell csinálni e!
    Igy ám!
    Munka semmi, mégis dől a mani!

  • 2009.05.23 22:37:44korinna

    Lányok szépek voltatok mind! Én sírva valasztottam volna...még jó , h nem nekem kellett. Rázzátok le magatakról a bunkó megnyilvánulásokat, mint terrier a vizet!

    Péter: nagyon bejött a zakód a Limós képeknél :) Gratulálok neked is!

    v.h.korinna


    ui: végre egy rész ahol tübb volt a pozitív hsz, mint a gonoszkodó!

  • 2009.05.23 22:41:49morrisal_

    gyönyörűek a lányok, imádom mindet, éljen, éljen, éljen!
    (na, ez vajon megjelenik-e, kedves index?)

  • 2009.05.23 23:43:20Levi

    Közönséges lesz, de sejtettem: ez a csaj aki MINDENKI BLOKKOLNA! ;)

  • 2009.05.24 00:08:19makimajom

    en azt nem ertem, hogy a 15 bol miert kellett kettot kiszavazni 13-at meg benntartani?

    ugy oszinten ennek mi ertelme volt? mivel jobb 13-bol szavazni a nyertesre mint 15-bol?
    mert ha mondjuk a 15-bol kiszavaznak 12-ot es a 3-bol meg megszavazzak a gyoztest azt ugy ertem de miert pont 13?
    ez valami misztikus szam?

    amugy a gyoztesnek gratulalok, csak nem latom at a velvet gondolkodasmodjat. ahah

  • 2009.05.24 01:08:55doktor.dikhed

    A győztes elég átlagos, biztos volt némi hátszele, a közönségdíjas viszont szép.

  • 2009.05.24 02:31:49zaq

    Barkóczi Lili volt a legjobb csaj mind közt:
    http://velvet.hu/evarca/adatlap/20081208
    Kicsit szerelmes lettem belé ez alapján a 3 kép alapján. :)

  • 2009.05.24 03:47:05Befoltozhatatlan Űr

    helyes arca van az első helyezettnek, de az alakja..hmm nem tudom nekem olyan aránytalannak tünik. azt sem értem miért van ádámcsutkája... :)
    a közönségdijas volt nekem is a kedvencem. de a kis szöszi is tetszett aki a modelliskoladijat kapta. végülis nem volt rossz döntés.

  • 2009.05.24 07:00:51icelpro

    15 perc hírnév

  • 2009.05.24 08:58:44ChPh

    grat a csajoknak :D

  • 2009.05.24 09:05:24szemlel

    Nem lehetnetek kevesbe gagyik es mondjuk egy Trabant vagy Zsiguli elott csinalni a fenykepeket? Ettol a hulyegyerek hosszukocsitol mindig kenyszerkepzeteim vannak. Kulonosen kedvelem a tetoablakan at a jarokelokre tapsikolo es vigyorgo buta fejeket.

  • 2009.05.24 09:22:17szemlel

    passz, hogy hova tunt a kommentem.
    Kiabrandito az az auto a hatterben. A netrol meg annyit, hogy soha nem lehet eleg meggyozo kepeken beszamolni, ahhoz latni kene a csajt, beszelni vele, latni a reakcioit etc. A kepek itt rola. Hat.. Csak olyan unalmas kepek. Es lehet, hogy helyes, de nala jobb arcok is vannak neten. Hehe.

  • 2009.05.24 09:56:40meivllaa

    Knoll Mária nem Szabó Patrícia huga?

  • 2009.05.24 10:12:54asztalkapesztenko

    @korinna:
    azért, mert nagyon durva moderáció van ezen topikon..

    nekem s moderálták 1-2 kommentem, pedig semmi különös nem volt benne szerintem.

  • 2009.05.24 10:46:24Miizu

    Xmas commentje fav :)

  • 2009.05.24 10:48:51Miizu

    WAT, az index engedélyezteti a kommenteket megjelenés előtt? Szééééép.

  • 2009.05.24 11:05:18Môžeš mi pomôcť?

    Egy nő az egy nő, de a Caporal, az egy cigaretta.
    A konferáló turcsit viszont ismertem. Az Geri Halliwell.

  • 2009.05.24 11:22:54Hoboth Adrienn

    Köszönet a közönségnek!

  • 2009.05.24 12:38:46kovi1970

    Hát nemtom. Nem volt bunda?

  • 2009.05.24 15:53:52doktor.dikhed

    A győztes nem valami szép...nem tudom, hogy nyerhetett, a közönségdíjas viszont tetszik.

  • 2009.05.24 17:32:07praenomen

    hű ezek az agyonretusált képek szerintem nagyon gázok.. nekem a Királynő sokkal jobban tetszik, mint ezek a lányok

  • 2009.05.24 19:50:03puskacső

    Adri én rád szavaztam nem is egyszer...

  • 2009.05.24 20:05:47morgo25

    Ez a verseny épp olyan szinvonalas volt, mint amilyen a Velvet. Zsák a foltját....

  • 2009.05.24 22:26:20Kaszanova

    Végre egy olyan verseny, ahol az nyer aki tényleg megérdemli! A királynőválasztás példát vehetne rólatok!

  • 2009.05.24 22:30:26korinna

    Môžeš mi pomôcť: valasz a nevedre...mogu ti pomagati ali neznam na cemu?
    15 lányból volt par igazán szép, és pár kevésbbé szép, aztán volt 3 aki magasan vitte a pálmát nálam......sajnos ők nem nyertek, de ettől még szépek......egyébként istennek hála a moderációért....igaz én még mindig törlöném a kb 70%-at de értékelem az igyekezetet, ha törölnek minden tahó hsz-t nem lesznek kommentelők :D..

  • 2009.05.25 18:34:24Susy Peti

    azért a műmosolyt ittsem sikerült kilőni

  • 2009.05.25 20:19:03ChPh

    korinna: deeee :D

  • 2009.05.26 06:34:38bitter-sweet

    Kis szőke királynőnk jelenthet neki..

  • 2009.05.26 10:05:33leon, a proli

    az jó, hogy ők eltüntek a 24óra rss alól, de az autójogász felszívódásának még jobban örülnék

  • 2009.05.27 08:57:15_gabi

    szerintem ha egy lánynak rövid hajjal is szép nőies arca van, az igazi szépségnek mondható, ilyen Hoboth Adrienn is, csak az a bajom vele, hogy minden egyes fotón ugyanúgy tartja a fejét, és ugyanúgy mosolyog..:(

  • 2009.05.27 09:54:57csitapityu

    végre egy megmérettetés, ahol tényleg a legszebbek közül kerültek ki a nyertesek!!!!! Grat, VElvet!

  • 2009.05.28 00:08:33korinna

    bitter sweet:........elso kerdes a neved utan sympony jon?.........a masodik, h mit jelenthetnek idojarast :)

    chph: incselkedunk? :)

  • 2009.05.30 16:55:54meivllaa

    Hadja Eszter volt a legszebb és ő nyerte a legtöbbet! :)

  • 2009.06.02 16:04:30Joe-Z

    Grat Anita! Sztem egyértelmű volt :)
    Üdv Ákos csoporttársad :)