Idén is lesz MTV EMA, és mivel mi már csak ilyen nemzetközi érdeklődéssel is rendelkező emberek is vagyunk, ezért idén is megtekintjük a műsort. A VIVA-n vasárnap este 8-tól élőben lehet követni, ahogy a világ zenei elitjének egy része Glasgow-ba megy végigvonulni a vörös szőnyegen, utána pedig valószínűleg megint látványos díjátadón próbálnak akkora hülyeséget mondani vagy akkorát villantani, ami miatt emlékezetesek maradhatnak. Igazából tökre megéri nézni, le is írjuk, pontosan miért.

Nicki Minaj

Ahogy a tavalyi bulinak az volt a nagy dobása, hogy Miley Cyrus végre Európában is megmutatja magát, most leginkább az az érdekes, hogy a zenei sikerek mellett seggben és mellben is bődületesen erős Nicki Minaj lesz a műsor házigazdája. A rapper/kicsit énekesnő produkciója szinte biztos, hogy szórakoztató lesz, hiszen évek óta tökéletesen hozza azt a nagypofájú telepi nőt, aki leginkább mutogatással szereti kifejezni a gondolatait.

Ariana Grande

Az, hogy kit futtatnak egy EMA-n, nagyban jelzi előre, hogy kiről fogunk hamarosan nagyon sokat hallani. Két éve jól láthatóan minden Taylor Swiftről szólt, ma pedig már Európában sem néz senki bután pislogva, ha valaki az állandóan a szerelmeiről rinyáló énekesnő rajongója, a gyanú szerint idén Ariana Grande a soros. A Nickelodeontól indult énekesnő még mindig csak 21 éves, új lemeze van, bődületesen jól néz ki. Ez még akkor is elég, ha állítólag elég rossz arc.

Menő férfiak

Csak így ömlesztve: ott lesz az önmaga paródiáját bármikor kiválóan hozó David Hasselhoff, az öregedő, de a hosszú haj és busmanszáj rajongói számára még mindig bugyinedvesítő Slash, az öregedni évek óta képtelen Enrique Iglesias, de még Calvin Harris is. Ezek az emberek mindannyian kiválóan mutatják be, hogy is kéne szórakoztatóan viselkednie egy celebnek. Arról már nem is magyaráznánk sokat, hogy miért örülünk különösen Ozzy Osbourne megjelenésének, aki életműdíjat is kap majd.

Lehet utálni a U2-t

Lesz U2, ahol érdeklődve figyelhetjük, hogy Bono bocsánatot kér-e az Apple felhasználóktól, amiért rájuk erőltette zenekarának új lemezét, kis mázlival azt is megtudhatjuk, melyik országnak segít most épp nagyon pár napszemüveggel, illetve valószínűleg dalokat is eljátszanak majd. A U2-t olyan jó utálni.

Popzene

Ameddig Magyarországon tényleg az X-Faktor juttatja el az emberekhez a legtöbb zenei témájú anyagot, addig minden EMA-hez hasonló bulit meg kell becsülni. Láthatjuk, hogy milyen az, ha valakiből nem a tévék találják ki, hogy alkalmas énekesnek, érzékelhetünk valami karizmát, ráadásul hazai szemmel nagyon meglepő az is, hogy nem fizetett statiszták és az előadók rokonai visítoznak, ha megjelenik valaki a színpadon.