horoszkóp

Magyar lány lett dobogós az amerikai Év teste versenyen

2014.11.23. 13:39

Több magyar lányt is találtunk egy amerikai fitneszmagazin listáján, melyen az online lap az Év testét kereste. Nem, nem az idei, hanem már a 2015-ös bombanőt szavaztatták meg 

Az online megmérettetésre magyar lányok is neveztek. A teljes listát ide kattintva tudja megnézni, a verseny szép eredménnyel zárult: Tímea Grlic harmadik lett. 

A nevezők között akadt több sikeres fitneszmodell, de volt olyan is, aki eddig még ismeretlen a szakmában. Az nem pontosan világos, hogy milyen feltételek vagy paraméterek alapján választották ki azokat a lányokat, akik közül az olvasók szavazhatnak, de legalább van miben gyönyörködni. 

„Nagyon sokszor álltam színpadon, voltam már FitBalance abszolút bajnok több ízben, Ausztria Kupa 1.helyezett, Arnold Classic Europe 2.helyezett, Európa-bajnoki 2.helyezett, világbajnoki 3.helyezett. Erre az online versenyre egy amerikai fotós barátomtól kaptam meghívót, így kerültem be!

Örülök, hogy magyarként bejutottam, már ezt is nyereségnek könyvelem el!

– mondta el a Velvetnek az egyik magyar fitneszmodell, Rákóczi Gabriella, aki szintén szerepel az említett listán, és egyébként három éve indult élete első versenyén. 

Ezzel szemben a pénteken záródó online szavazáson harmadik helyet megkaparintó Tímea Grlic még soha semmilyen fitneszversenyen nem vett részt, nem tagja egyetlen hazai szövetségnek sem, mégis számtalan szavazatot kapott, és a verseny kezdetekor napokig még az első helyen is szerepelt:  

„Az online versenyre a magazin oldalán találtam, egy nagy példaképem, Michelle Lewin volt az idei győztes. Úgy gondoltam, igazi kihívás lenne utána elindulni ezen a versenyen! Hamar azon kaptam magam, hogy benne vagyok az első ötben, sőt, volt, hogy már harmadik helyen is álltam a szavazásban” – mondta el a beautybloggerből lett fitneszblogger. 

Mindenesetre mi örülünk, hiszen kiderült:  A magyar lányoknak méltán jó a híre.