Nem akarnak elülni a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak Bill Cosby körül, most épp a Reuters írt arról, hogy egy 2005-ös, eskü alatt tett bírósági vallomásában elmondta, hogy megállapodást kötött korábban a National Enquirer című magazinnal. A megállapodás szerint kap a lap egy exkluzív interjút, ha cserébe nem közlik egy nő nemierőszakvádjait. Az erről szóló vallomást abban a perben tette anno a tévés, amiben Andrea Constand azzal vádolta őt, hogy bedrogozta és molesztálta. 

Érdekes, hogy annak idején a bíróságon feltették Cosbynak a kérdést, ha az első nő, Beth Ferrier történetét mégis lehozta volna az Inquirer, nem gondolja, hogy akkor Constand vádjai is hitelesebbnek tűnnek? Cosby igennel válaszolt, tudta, hogy a második nő vádjait gyengítik, ha az emberek csak azt látják, ő az első vádaskodó. Cosby már akkor azt állította, csak kihasználják a hírnevét, és ezért ő is pert indított akkoriban a nők ellen.

Az utóbbi hetekben már több, mint tucatnyi nő jelentkezett azzal, hogy velük is hasonló dolgok történtek régebben. Emiatt több fellépését és tévéműsorát visszamondták, ügyvédei emiatt is ügyfelük nevének csorbításával vádolják a vádaskodókat. Bill Cosby még nem reagált személyesen mindezekre.

szakítás az alma materral

Közben a TMZ arról ír, hogy Cosby volt egyeteme, a University of Massachusetts Amherst, ahol a tévés a doktoriját is szerezte, megszakította a kapcsolatot Cosbyval. Ő volt ugyanis az egyik társelnöke az iskola adománygyűjtő kampányának. Az értesülést az egyetem sajtósa is megerősítette.