A bíróság tavasszal úgy döntött, hogy Darwin, az Ikea-majom nem térhet vissza gazdájához, akitől két évvel ezelőtt szökött meg, hanem maradnia kell a kanadai Story Brook Farm Primate Sanctuary-nél. A menhely azonban most szeretne átköltözni máshova, ahol védenceiknek sokkal nagyobb helye lenne és ehhez 490 ezer kanadai dollárra lenne szükségük. Mivel nem biztos, hogy a kiszemelt ingatlan sokáig eladó marad, ezért minél hamarabb szükségük van a pénzre. Az adományozók nem maradnak jutalom nélkül, aki legalább 10 dollárt ajánl fel, kap egy virtuális puszit Darwintól, aki 200 dollárral segít, körbejárhatja a menhelyet, aki pedig 500 dollárral támogatja az ügyet, évente ötször is találkozhat a híres majommal - írja a New York Daily News. Eddig az összegnek csak a töredéke gyűlt össze, de még 33 nap van hátra, így talán nem reménytelen a helyzet.