A 80 éves színésznő olyan részleteket osztott meg az életéről a Daily Mailnek, amikről eddig nem szívesen beszélt. Ő maga írt egy rövid memoárt azokról a megrázó pillanatokról, amiken keresztülment az évek során. Ült börtönben és fegyvert is fogtak a fejéhez. Dráma, dráma, dráma.

Sophia Loren a lapnak egy sorozat keretében meséli el életét. Az első részben a kezdettől halálraítélt kapcsolatáról beszélt Cary Granttel, hogy hogyan őrlődött férje, Carlo Ponti és Grant között. A második epizódban pedig a legfélelmetesebb pillanatairól írt. 

Még 1970-ben egy Central Parkra néző lakásban laktak Carlo Pontival. Amikor a férfinek Milánóba kellett repülnie, Loren egyedül maradt két asszisztensével és kisfiával. Egy nap két férfi rontott be a ajtón (úgy jutottak be, hogy megfenyegették a portást, aki így kénytelen volt segédkezni nekik). Az egyik férfinél egy sztetoszkóp-szerű tárgyat látott, de kiderült, hogy egy fegyvert szegeztek rá, és az ékszereit követelték.

Volt mit: éppen akkor kapott kölcsön drága függőket, hogy egy estélyen viselhesse. De a rablóknak ez sem volt elég, és egy gyűrűt is magukkal akartak vinni, amit Loren egy korábbi, tévés szereplésén láttak a színésznőn. 

„Rájöttem mire gondolnak és átkoztam magam a hiúságomért. Egy pár nappal ezelőtt David Frost készített velem interjút és egy hatalmas gyémántot viseltem a forgatáson. A fél millió dolláros (kb. 121,5 millió forint) ékszert a Van Cleef & Arpels kölcsönözte nekem, de az interjú után azonnal visszaadtam.”

A műbajuszos tolvaj nem hitt a színésznőnek és a hajánál fogva a földre lökte. Mikor a férfi a fia után kérdezősködött, Lorenben meghűlt a vér. Szerencséjére viszont a rabló társa a másik szobából átkiabált, hogy menjenek, mielőtt bajba kerülnek. Mielőtt távoztak, volna Loren utánuk dobott egy zacskót, amit saját ékszereivel tömött meg. Nem tudta miért tette, csak ösztönösen cselekedett. 

De nem a fegyveres ékszer-rablás volt az egyetlen megrázó momentum a színésznő életében. Amikor Rómában lakott, egy pszichiátriáról frissen szabadult, mentálisan zavart férfi látogatta meg és egy dombról kiáltozta, hogy Cipi, Loren fia az ő gyereke. Carlo Ponti  is viszontagságos életet élt: két emberrablási kísérletet is megúszott. 

Ha ennyi nem lett volna elég, Sophia Loren a börtönt is megjárta. Még az 1950-60-as években vádolták meg adócsalással. Akkoriban külföldön élt, és a vádak szerint elfelejtette az olasz adót kifizetni. Az ügyben, bár fellebbeztek, nem az ő javára döntött a bíróság:

„1980-ban 30 napot kellett rács mögött töltenem. Nehéz döntés volt, hogy börtönbe vonulok-e vagy soha többé nem térhetek vissza a szülőföldemre.”

Loren az elzárást választotta, ahol sokat olvasott, főzött és naplót is írt. A magányról és a körülményekről is beszámolt: 

 „Tragikus este. Egy rab megvágta magát és kórházba szállították. Nem tudok aludni, annyi minden jár a fejemben.”

A kitárulkozó cikk végén azt is elárulta, mintegy bónuszként, hogy Marlon Brando egy szomorú, boldogtalan ember volt. Charlie Chaplin utolsó filmjében dolgozott vele együtt, mégis nehezére esett a legendás színész mellett eltöltenie a napokat.