Bár ügyvédje szerint az összes (több mint egytucatnyi), Cosbyt érintő nemi erőszakkal kapcsolatos vád nevetséges, újabb nő állítja, hogy a tévés komikus szexuálisan moleszálta. A most 55 éves Judy Huth nevű nő a Los Angeles Megyei Fellebviteli Bíróságon adta be keresetét, amiben azt írja: 15 éves volt, amikor szexuálisan zaklatta Cosby, tudta meg a TMZ.

A keresetben a nő azt állítja, hogy ő és barátnője egy filmforgatáson ismerkedtek össze Cosbyval egy Los Angeles-i parkban, itt összebarátkoztak, majd a férfi meghívta őket a teniszklubjába, egy héttel későbbre. A RadarOnline úgy tudja, korukat mindketten elárulták Cosbynak.

A papírokban az áll, hogy a klubban Cosby alkoholt szolgált fel nekik és biliárdozni hívta őket – és minden alkalommal, amikor nyert ellenük, sört itatott velük. Huth azt állítja, Cosby ezután elvitte őket a Playboy villába, és azt mondta nekik, ha megkérdezik, feleljék azt, hogy 19 évesek.

Huth végül egy hálószobában kötött ki Cosbyval, ahol a férfi szexuálisan zaklatni kezdte. Egyik kezével Huth nadárgjában kezdett turkálni, másik kezével pedig megfogta az akkor 15 éves lány kezét, majd a farkára tette, majd irányítva-kényszerítve örömöt szerzett magának Huth beleegyezése nélkül.

A nő azt mondja, lelkileg megviselték a történtek, és azért csak most hozakodott elő ezzel, mert csak nemrég kapcsolta össze a lelkiállapotát az állítólagos történettel.