horoszkóp

Chrissy Teigen étellel támogatja a New York-i tüntetőket

mm
2014.12.09. 15:44

Az USA több városában, de főleg New Yorkban az elmúlt napokban komoly tüntetések voltak, mert a rendőrök még a nyáron megöltek két fiatalt. A mostani tüntetéseket az indította el, hogy december 3-án döntött úgy a New York-i bíróság, hogy nem marasztalja el azt a rendőrt, aki egy rutinintézkedés közben megfojtott egy 19 éves fiút, Eric Garnert. Az USA-ban egy ideje komoly problémát jelentenek a rendőri túlkapások, illetve az, hogy szinte kizárólag csak feketék az áldozatok. Garner júliusban halt meg New Yorkban, kevesebb mint egy hónappal később a missouri Fergusonban a rendőrök lelőtték a 18 éves Michael Brownt, szintén úgy, hogy arra semmi indokuk nem volt. Ez a két eset volt az utolsó csepp a pohárban, azóta tartanak a tiltakozások, tüntetések a feketéket sújtó rendőri intézkedések és túlkapások miatt. Olyan hírességek is felszólalnak a témában, mint például Jamie Foxx. A teljes szórakoztatóipart nagyon megmozgatja az egész dolog, amire jó példa, hogy az eddig leginkább csak vetkőzéssel foglalkozó Chrissy Teigen, és a magát címlapoktól távol tartó, rapper férje, John Legend is a tüntetők oldalára állt. A New York Daily News azt írja, hogy Teigen és Legend kibérelt több food truckot is, hogy több mint ezer adag ételt osszanak szét a tüntetők és a rászorulók között. Eközben Chrissy Teigen az Instagramján úgy általában az ételadományozás fontosságára hívta fel a figyelmet.