"Amikor Edina a Top 5-be került, annyira megörültem, hogy sírásba törtem ki" – nyilatkozta Sarka Kata a Velvetnek  a világverseny után, melyen Kulcsár Edina, Magyarország szépségkirálynője lett a világ második legszebb lánya a Londonban megtartott 2014-es Miss World szépségversenyen, sőt, Miss Európának is megválasztották. Ilyen eredményt magyar lány még sosem ért el. 

"Tudtuk, hogy jól fog szerepelni, de nagyon izgultam. Körülöttem már mindenki nekünk szurkolt, mert látták, hogy mennyire izgatott vagyok. Mindenki azt hitte, hogy Edina a húgom, azért vagyok annyira boldog!" – osztotta meg lapunkkal Sarka Kata, aki rajongói oldalán is végig közvetítette az eseményeket.  "Amikor kimondták, hogy második, Petivel felugrottunk a székből" – tette hozzá a boldogságtól valóban kicsattanva. Van is mire büszkének lennie, a magyar lány megdolglozott a sikerért, az elmúlt időben kőkeményen edzett. 

"Volt, aki el sem akarta kezdeni, volt, aki a felénél feladta, és volt Edina, aki fekvőtámaszból az előírt dupláját csinálta, az evezést túlteljesítette, guggolás, négyütemű fekvőtámasz, és hasonló feladatok vártak a lányokra!  Büszke lehet erre a lányra az egész ország! " – írta korábban a magyar szépségről Sarka Kata,  akinek cége a Miss World Hungary licensztulajdonosa. 

Íme a teljes műsor, ha végigizgulná a három órás döntőt: 

Vagy nézze meg Kulcsár Edina bemutatkozó videóját: