Abban szinte biztosak vagyunk, hogy már ön is hallotta, hogy Kulcsár Edina megszerezte a második helyet a Miss World szépségversenyen, és hogy ez hatalmas szó. Abban is szinte biztosak vagyunk, hogy fogalma sincs arról, hogy egészen pontosan mennyire fontos szépségversenyen érte el ezt a helyezést, ami egyben azt is jelenti, hogy ő Európa legszebb nője.

Jó helyen jár, elmagyarázzuk, hogy mi a különbség a Miss World, a Miss Universe és az egyéb Miss Akármik között!

A Négy Nagy

Ma négy darab, igazán komoly, nemzetközi szépségverseny pörög a világban, ezek együtt adják ki a The Big Fourt, vagyis A Négy Nagyot, a legnagyobb szépségversenyeket gyűjtő csoportot 2010 óta. Ezek a versenyek tartoznak a csoporthoz: Miss World, Miss Universe, Miss International, Miss Earth.

2010 óta gyűjtenek hivatalosan mindenféle statisztikákat a nagy szépségversenyekről, sőt kitaláták már a Big Four elitországokat is, vagyis azon országok csoportját, amelyek már mind a négy nagy szépségversenyt megnyerték. Egyelőre három ilyen ország létezik: Brazília, Venezuela, Fülöp-szigetek.

Mi a különbség?

A Négy Nagy szépségverseny között kisebb-nagyobb különbségek vannak, amiket mindjárt részletezünk is.

Miss World

Ez a verseny, amin Kulcsár Edina megszerezte a második helyet, a legrégebb óta működő szépségverseny, egészen pontosan 1951 óta rendezik meg. Londoni székhelyű verseny, ami ma már leginkább csak annyival jár, hogy a verseny győztese a győzelme után, amíg ő a királynő, addig Londonban lakik.

Miss Universe

Egy évvel a Miss World után alapították az USA-ban, igazán nagy felfutása 1996 óta van, ekkor vásárolta meg a versenyt Donald Trump, és azóta nyomják igen nagy erőkkel. A Miss World egy picit patinásabb, meg mégis európai székhelyű, a Miss Universe pedig egy picit nagyobb szerepet kap a showbusinessben úgy általánosságában.

Miss International

Európában talán ez a legkevésbé ismert verseny, pedig már ezt is 1960 óta rendezik meg. Ennek Tokió a székhelye, és annyiban különbözik az eddig említett két versenytől, hogy itt nemcsak a szépséget díjazzák, de a verseny győztesének mindenféle karitatív, társadalmilag fontos feladatok elvégzésére is képesnek kell lennie. Vagyis egyfajta jótékonysági nagykövetként funkcionál a Miss International győztese.

Miss Earth

Ez a verseny messze a legfiatalabb, csak 2001 óta rendezik meg, de ha azt mondjuk, hogy a Fülöp-szigetek a székhelye, akkor máris érthetővé válik, hogy miért van ott alig tíz év után a legnagyobbak között. A Fülöp-szigetek igazi szépségversenyipari nagyhatalom, teljesen logikus, hogy van is egy saját versenyük. A Miss Earth győztese is egyfajta nagykövetként funkcionál, ő a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést hirdeti uralkodása alatt.

Érdekesség még, hogy a négy verseny logói közül egyedül a Miss Worldében nem szerepel egy nő sziluettje, meg valahogy a Föld vagy a csillagok. Egyedül az M és a W betűk vannak benne egy körben.

A nagy, magyar kavarás

Magyarországon kicsit fura a helyzet, eddig egy nagy szépségverseny volt, amiről a különféle nemzetközi versenyekre lehetett akkreditációt szerezni, valamint volt a mindentől teljesen függetlenül létező, Répás Lajos kezében lévő Miss Hungary verseny.

A Miss World, Miss Universe, Miss Earth és Miss International versenyek hazai állomásaként működő gigaversenyt idén szétszedték.

A Miss Universe Andy Vajna és Vajna Tímea kezébe került, míg a Miss World és a Miss Earth jogai maradtak Hajdú Péternél és Sarka Katánál.

A Miss International magyar verziója Szilágyi Gábor és Czeglédi Tamás kezében van, mindketten a squash világából léptek át a szépségversenybe.

A Miss Hungaryt 2011 óta nem rendezték meg, azóta, hogy a főszervező Répás Lajost kerítéssel gyanúsították meg. Répás azóta visszatért a szépségversenyiparba, a Miss Bikini szervezője volt tavaly.

De miért jó Kulcsár Edina második helye?

Hogy miért jó vagy nem jó egy szépségverseny, azt nem a mi dolgunk eldönteni, de tény, hogy Magyarország eddig gyakorlatilag fehér foltként létezett a Miss World szépségversenyek történetében.

Sosem szerezte meg magyar versenyző semelyik dobogós helyet Kulcsár Edina előtt, és az Európa legszebbjének járó díjat sem kapta még meg magyar versenyző.

Vagyis elmondható, hogy Kulcsár Edina ezzel a szereplésével végre felrakta Magyarországot a Miss World világtérképére, és némi hitelt adott annak a népszerű szólásnak, hogy a magyar nők a világon a legszebbek.

Eddig hogy szerepeltek a magyarok?

Magyarország nemzetközi szépségversenyes eredményei nagyjából olyanok, mint az Eurovíziós Dalfesztiválon elért eredményei. Néhány közepes szereplést követ néhány nagyobb bukta.

Miss World

A Miss World verseny talán azért sem volt eddig annyira jól csengő név Magyarországon, mert eddig a legjobb magyar helyezést Szunai Linda érte el még 2011-ben, amikor bejutott a legjobb 30 versenyző közé.

Ezen kívül a nagy semmi, úgyhogy Kulcsár Edina második helye tényleg nagyjából a semmiből jött az idei versenyen.

Miss Universe

Az amerikaiak gigaversenyén, a Miss Universe-en többször szerepeltek már jól magyar versenyzők, ezért csenghet ismerősebben itthon ez a verseny.

Legutóbb, 2012-ben Konkoly Ágnes bejutott a Top 10-be. Előtte Dammak Jázmi ért oda a Top 15-be 2008-ban, valamint Bende Adriennek volt még egy Top 20-as helyezése 2006-ból.

Miss International

Míg a két legnagyobb versenyen a rendszerváltás óta nagyjából minden évben volt magyar versenyző, addig a Miss Internationalre alig jutottak ki magyarok.

Ez magyarázhatja azt, hogy ez a legkevésbé ismert verseny Magyarországon annak ellenére, hogy a legpatinásabb nemzetközi versenyek között van.

A kevés szereplés ellenére meglepően jó a magyarok teljesítménye, Ötvös Brigitta 2013-ban bejutott a Top 5-be ezen a versenyen.

Ha csak a statisztikát nézzük, akkor indulás/helyezés arányban ezen a versenyen sokkal jobban szerepelnek a magyarok, mint a Miss Worldön.

Miss Earth

A Miss Earth verseny egyelőre teljesen meghódítatlan terület a magyar versenyzőknek. Kevésszer indultak magyarok ezen a versenyen, és ők sem értek el kiemelkedő eredményeket.