Egyre keményebb a Való világ felhozatala nőkből, az idei szériában például nem is nagyon tudnánk olyan nevet mondani, aki nem pszichopata vagy szociopata. Visszataszító viselkedéssel és alpárisággal legelőször Baukó Évának köszönhetően találkoztunk, de azóta is bőven akadtak mocskos szájú és köpködő csajok a műsorban. Összeszedtük a hat legdurvább esetet, szavazza meg, hogy közülük ki a legözönségesebb!

1. Fanni

A Való világ történelmének egyik legostobább szereplője eddig sem a visszafogott stílusáról és intelligens viselkedéséről volt hires, de a héten bőven elvetette a sulykot. Fannika a legutóbb kiesett játékos, Zsuzsa fotóját köpte le és hordta el mindennek a MILF-et, akit már korábban is mindenféle jelzővel illetett a szánalmas büdös kurván keresztül a mocskos prostituálig - és akkor csak a finomabb kifejezéseket idéztük. A hastáncos egyéb területeken is alkot, minden gátlás nélkül ódákat zeng Dennis nagynak mondott farkáról és bármikor engedi, hogy Edina bepillantson a takarójuk alá, miközben dugnak, de a puncijáról is hajlamos roppant érdekfeszítően elmélkedni.

2. Dóri

A mostani széria másik döbbenetesen közönséges nője a playmate Dóri, aki Fannihoz hasonlóan rettentően mocskos szájú. A műnő indulatai főleg akkor törnek elő, amikor picsarészegre issza magát, olyankor aztán záporoznak a szájából a  köpések és a csicskagecik. Az aktmodell ráadásul ahhoz képest, hogy címlaplány volt és egy szexbombának tartja magát, olyan férfiasan mozog, hogy azt bármelyik pasi megirigyelhené - sajnos ez fel is erősíti a tahóság látszatát. 

3. Éva

Az a szomorú helyzet, hogy a Való világ negyedik szériájának lakója hiába tért egy ideje jó útra, az alpáriságnak még mindig ő a mércéje. Baukó Évából ugyanúgy a pia hozta ki az állatot, mint Dóriból, csak ő annak idején emiatt sokkal központibb szerepet kapott. Legemlékezetesebb jelenete neki is a köpködés volt, Jerzyt találta telibe egy durva veszekedés alkalmával. 

4. Kinga

Főiskolai tanulmányok ide vagy oda, azért a VV5-ben Kutai Kinga is rendesen odatette magát. A győztes, Knap Attila exe ráadásul nemcsak simán közönséges és alpári volt, hanem minden ilyen jellegű kirohanását hisztivel fűszerezte. Rohamszerűen visított és vágta magát a földhöz, ha valami nem úgy alakult, ahogyan ő akarta, és bármikor kicsúszott a száján egy-egy kurvaanyázás is.

5. Iza

Minden idők egyik legdurvább VV-s veszekedését Krisztián és Iza rendezte a tavalyi szériában, kezdve azzal, hogy a hajdúsági gyerek leretkezte az önjelölt modellt, majd elkezdték köpködni egymást. Az ütős balhé csoda, hogy nem fajult tettlegességig, Iza ugyanis addig merészkedett, hogy Krisztián egész családjának a halálát kívánta. Elég vicces, hogy ezek ketten azóta is együtt vannak. 

6. Teo

A VV4 biszex játékosára is jellemző volt a köpködés: bár emlékeink elég halványak, Teo valami olyamin akadt ki, hogy Krasznai Tünde nem maradt még egy éjszakát a villában, ezért nem volt lehetősége összejönni vele. Teo végül úgy berúgott, hogy utána Vikivel kezdett üvöltözni, fröcsögött a szája, de még egy jó nagyon csulázott is, hogy nyomatékot adjon mondandójának