Párkányi Éva nyerte a Big Brother első szériáját még 2002-ben. Akkor 16 milliót nyert a játékon, amit hamar elherdált, pénzét alkoholra és kábítószerekre költötte és a szerelmi élete sem alakult fényesen, 27 éves korára gyámság alá helyezték, két gyermekét sem nevelheti. A ma megjelent hot! magazinban megszólalt az BB Éva barátnője, aki elmondta, hogy sokáig bíztak a lány gyógyulásában, de mára úgy látják, hogy 24 órás felügyeletet igényel. A barátnő szerint képtelen az önálló életre, zavart, nehéz vele a kommunikáció és nincs összhang a gondolatai és cselekedetei között, ezért a szerettei arra jutottak, hogy jobb lesz neki szociális otthonban. Ugyanígy vélekedik a lány édesanyja is, aki az újságban elmondta, hogy már elfogadta, hogy lánya sosem fog hazatérni. 

Az újság egyébként arra is kitért, hogy mások élete is kisiklott egy-egy valóságshow után. Példaként VV Lacit hozták fel, aki belebukott a devizahiteleibe, BB Zsanettet, akiből nem lett újságíró és egy vallásos család fogadta be. Ám a legszebb, hogy BB Andit is a kisiklott életek között emlegetik azért, mert majdnem belehalt a szülésbe és a párja is elhagyta.