Hosszú betegeskedés után 93 éves korában elhunyt Uhrin Benedek – erősítette meg fia a Velvetnek a Borsonline információját. Uhrin két hete leesett az ágyából, combnyaktörést szenvedett és kórházba szállították. Azóta nem sokat javult az állapota. 

Fia, Attila – akivel halála előtt kettesben éltek – elmondta, az idős férfi ma délután egy órakor hunyt el, pedig fél egykor még evett. A Merényi Gusztáv Kórházban ápolták, az orvosok szerint szívelégtelenségben hunyt el.

Uhrin Benedeket a combnyaktörése után a mentők csak a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház sürgősségi osztályára vitték, később derült ki, hogy át kell vinni a Merényibe, mert ott van traumatológia. Aznap este nem műtötték meg, csak később, négy csavart raktak a lábába. 

Már nem állhatott volna lábra

Uhrin Attila elmondta, édesapja tudata már nem volt tiszta, orvosai szerint nem tudta, értette, hogy hol van. Az ő korában már nem állhatott volna lábra, folyamatosan ápolásra szorult volna.

Az Uhrin-rokonság a rossz viszony miatt egyelőre nem tud a halálhírről. Uhrin Attila azt szeretné, ha édesapját elhamvasztanák, hogy hazavihesse.

Uhrin Benedek 1922. március 21-én született, Endrődön. Wikipediája szerint gyerekkorában már színdarabokat írt, az egyiknek ő játszotta a főszerepét. 1953-ban nősült, 1957-ben született fia, Attila.

31 évig volt segédmunkás, majd raktárvezető a Magyar Optikai Művekben, 1982-ben ment nyugdíjba. Dalszerzői, előadói karrierje a kétezres évek elején kezdődött, a Zenit tévén indult, majd az ATV Humorbajnokságán folytatódott. A Rebeka és a Kispatak című dalai miatt figyelt fel rá az internet, népszerűségét jól jelzi, hogy a Szigeten is fellépett.