Új műfajt talált Miley Cyrus magamutogató-művésznő a montázsok után: végre a videóművészetben is kipróbálta magát. Korábban már írtunk róla, hogy a céltalan meztelenkedések mellett Cyrus elindult egy merőben dadaista-neoavantgárd ösvényen, ami nagyban emlékeztet az 1920-30-as évek művészetére (csak abban kevesebb volt a csöcs). Szóval itt van az új műalkotása

A Mashable közölt pár apró infót a műről, miszerint a címe Tongue Tied (Kötött nyelvvel vagy Nyelvlekötve, ahogy tetszik), és azt a február 27-én kezdődő New York-i NYC Porn Film Festivalon mutatják be, mint versenyfilmet, de ez végül kamunak bizonyult (amúgy tavaly májusban, a Bangerz turnén debütált). A videó alapvetően kötözős és szadomazó vonalra épít, és eredetileg a Stockholm Sindrome dalhoz készült, ezt a zenét cserélték most le az angol alt-J Fitzpleasure című számára (a számot a Szigeten is meg lehet majd hallgatni, az alt-J fellép a honlapjuk szerint).

No, de ami sokkal fontosabb, a videót a 31 éves Quentin Jones hozta össze. Az a Jones, aki művészetében nagyon szereti a csinos, meztelen modelleket, a honlapja is így néz ki, egyből egy pár mellel:

Az Independent pár éve úgy írt Jonesról, mint a divatvilág egyik legnagyobb újhullámos kreatív arcáról, aki rajzfilmszerű fotómontázsokat és animációkat rak össze. Azt unta meg, hogy a művészeti iskolákban minden ami divatos, azt lefikázták, aztán bizonyította is, hogy össze lehet fésülni a művészetet és a divatot. Na de hagyjuk is ezt, ha kíváncsi a művész úrra, klikkeljen a honlapjára!

Modoros Műelemzés

A mű kőkemény monokrómban indít, mindent elborít a fekete és a fehér, majd annak határvidéke (értsd: szürke), aztán megjelenik Cyrus feje. Az erotika még csak utalásokkal úszik be, a művésznő a levegőbe lefetyel és szexinek próbál látszani, miközben óriás műszempillával pislog jobbra-balra, mintegy az ártatlanság látszatát keltve. Mindez persze nem sikerülhet neki, a világ Szodoma és Gomorra, már a 35. másodperc környékén megjelenik a Teljes Meztelen Test.

Miley Cyrus ezután latexszalagokat kezd ráncigálni, mivel meg akarja mutatni, hogy ő át tudja szakítani a Lehetetlen Láncait is! A videó nagyban épít a főszereplő már-már kényszeresnek tűnő fejkörzésére, majd megindul a fekete könny- és festékfolyam a testén. Mindezt acélkeményen pornográfnak mondani csacskaság, a mellbimbókat szigszalag fedi a kíváncsi tekintetek előtt, és a nyelvöltögetés ebben a kontextusban megint nem nevezhető gerjesztőnek. Kedves Miley, a polgárpukkasztásod kudarcot vallott!