Nem sokon múlott, VV Laci 53,41 százalékkal győzte le villabeli barátnőjét, és azonnal vissza is zavarták a többiekhez a könnyeivel küszködő villalakót. A történelmi eseménynek beharangozott párbaj egyébként eseménytelenül telt, nem volt hangos szó, veszekedés, és már sokadik alkalommal nézhettük végig hogyan is alakult Laci és Edina románca. Viszont az erdélyi lány kapott egy nyakláncot pasijától, mert hát ők ugye a műsor után is együtt maradnak, hiszen Laci végre megtalálta azt a nőt, aki nemcsak külseje, hanem belső értékei miatt van vele. Jaj, de szép. 

Persze a párbaj előtt volt összefoglaló, ami Lilu és Istenes Bence csipkelődésével indult.  Istenes például megjegyezte, hogy öltözéke alapján műsorvezetőtársának is a villában a helye, mert mindent kirakott. 

A villalakók ezután előadták a két dalt, amin egész héten dolgoztak, íme a végeredmény. Gyanítjuk, hogy Madonnával ellentétben ők nem élőben nyomták. 

A Fanni-Dennis-Laci trió produkciója:

Az Edina-Dóri-Robin trió produkciója: 

Laci és Edina egyébként az utolsó napokban is talált alkalmat arra, hogy durcáskodjanak. Előbbi akkor akadt ki, amikor Robin Edina csapatának tagjaként elsorolta, hogy miért kell neki kint maradnia, utóbbi pedig akkor, amikor Valentin-nap alkalmából megnézhettek egy kisfilmet kettejükről. Ha kíváncsi a hisztire, akkor kattinston ide, de mi inkább Dóri vécécsészés kalandjaival zárnánk a posztot.