Már a kedd esti összefoglaló végén is gyanús volt, hogy Robin, és VV Anett nagyon ölelgetik egymást, az alábbi videóból viszont ki is derült, hogy miért.

A villába hétfő este három másik régi villalkóval együtt beköltöző Béres Anett és a jelenlegi széria egyik játékosa, Robin annyira egymásra hangolódtak, hogy már az első esti buli közben megtalálták egymás száját a fürdőszobában.

Hát ez most így az egyik legszebb pillanatom volt a villában

– mondta Robin erősen meghatódva a csók után, amin még a VV3 egykori játékosa, Anett is elcsodálkozott.

Nagyon remélem, hogy Szandika nem fog megharagudni Robinra, mert a fiúnak eredetileg vele, és nem Anettel kéne megosztania az ágyát.

Béres Anett egyébként a VV7 indulása után pár héttel a BeleValó Világ vendége volt, ahol Aureliónak ecsetelte, hogy mennyire fura neki, hogy ebben a szériában mindenki mindenkivel csókolózik:

Én azt látom, hogy ebben a játékban nagyon divat a csókolózás.

Ezek szerint Béres Anett szereti követni a trendeket.

Kommentálná? A Facebookon tegye!