Úgy tűnik, nem véletlenül mutatott magáról pénteken melltartós felvételeket Liptai Claudia, a váratlan szexiskedés oka egy fotózás volt.

Liptai Tatár Csillával és Ábel Anitával együtt egy hazai fehérneműmárka számára készített fehérneműs fotókat, amelyekből jó néhányat megmutat a Blikk.

„Amit a képeken látnak, az abszolút tükrözi az akkori hangulatomat – nyilatkozta a fotózásról Liptai  Claudia. „Jógáztam, és az előtte lévő egy hétben megpróbáltam még inkább szigorúbb lenni magamhoz, leginkább étkezés terén."

Tatár Csilla pedig lapos hasának titkát fejtette ki.

„Egész életemben sportoltam, ez ennek az eredménye, de tény, hogy anyai ágon mindenkinek ilyen lapos hasa volt, tehát szerintem ez genetika is. Ugyanakkor kizártnak tartom, hogy ennél többet megmutassak magamból."

Ábel Anita 2001-ben már megmutatta magát egy férfimagazinban, de azt mostanra lett teljes a harmónia a teste és a lelke között.

„Azt gondolom, attól, hogy valaki címlaplány, még nem biztos, hogy talpig nő. Ellenben akár egy 70 éves hölgy is tud olyan nő lenni, hogy azt sokan megirigyelnék" – mondta a színésznő, majd hozzátette, férje sem bánta, hogy ledobta a ruháit.  „Büszke volt és megkért, hogy néha itthon a mackónadrág helyett egy hasonló fehérneműszettben takarítsak."