Volt felesége szerint a színész megpróbált leszokni az alkoholról, de mióta elküldték a TV2-ből, ismét küzdelmes napokat él, írja a Bors.

A lap szerint a színész két hete tudta meg, nem túl elegáns körülmények között, hogy a TV2 megválik tőle, bár kirúgásának okai egyelőre zavarosak. Felmerült, hogy Gesztesi alkoholproblémái vezettek ahhoz, hogy kiírják karakterét a Jóban Rosszban-ból, ám a Bors informátorai ezt cáfolják. Sőt, inkább úgy tudják, a színész azóta iszik újra, hogy kitették a sorozatból.

A lap megkereste Liptai Claudiát is, aki a sorozatban is kollégája volt gyermeke apjának.

„Karcsi most nehezebb időszakot él meg, de mi mind mellette vagyunk" – nyilatkozta a színésznő. „Számíthat a gyerekeire, a családjára. Mindig is legendásan csodás apa volt, és ez ad majd neki erőt most is. Néhány hete maga fordult orvoshoz, és aki valaha próbált már leszokni cigarettáról, kávéról vagy alkoholról, az pontosan tudja, milyen akarat és elszántság kell ehhez. Hat hete egy kortyot sem ivott, jól volt és tervekkel teli. A kirúgás azonban minden erejétől megfosztotta, most újra küzdelmesek a napok. Remélem, hogy minden rendbe jön. Mellette vagyunk."