A celebnők imádják a pénzt faék-egyszerűségű, hímsoviniszta pasikat - ezt a következtetést szűrtük le, amikor egy újabb közismert személy dőlt be Berki Krisztiánnak. Az egykori Fradi-vezér (mostanra Kiszel Tünde férfi megfelelője) saját bevallása szerint már több mint száz nőt vitt az ágyába, köztük 25 celebnőt. Még jó, hogy nem mindegyik vállalta be vele a nyilvánosságot, mert most bajban lennénk a listánkkal, amiben összeszedtük, kikről cikkezett a sajtó. Többségük egyébként már rég megbánta, hogy leállt Berkivel. Önnek melyikük jön be jobban? Adjon öt pontot kedvencének!

Cserpes Laura

Berki Krisztián legújabb szerzeménye Cserpes Laura, akiről annyit érdemes tudni, hogy a Megasztárban tűnt fel, és 2010-től két évig Fekete Dávid (szintén exmegás) felesége volt.  Az énekesnő nevére rákeresve a Google amúgy nem Cserpes munkásságát dobja ki első helyen, hanem, hogy ő is beállt Berki skalpjainak sorába. 

Hódi Pamela

Hódi Pamela divatmodell, akit a közönség az Édes Élet című sorozatban ismerhetett meg Berki mellett. A pár kapcsolatából egy kislány is született, Natasa Zselyke, ám ez sem mentette meg őket a szakítástól. A faszi állítólag nagyon kevés időt töltött a családjával, amiből Hódinak végül elege lett. 

Kapócs Zsóka

Miután Kamarás Iván elhagyta Kapócs Zsókát, a színésznő Berki Krisztiánnal szűrte össze a levet. Kapcsolatuk nem tartott sokáig, de az a pár hónap pont elég volt arra, hogy Berki eljegyezze Kapócsot. A színésznő viszont Hódival szemben jóval hamarabb rájött, hogy szíve választottja tojik a családra, így hamar kidobta. Azóta pedig úgy megbánta az egész affért, hogy beszélni sem hajlandó róla. 

Oszter Alexandra

Kapócs előtt gyűrűs menyasszonya volt Berkinek Oszter Alexandra is, aki szintén egy hatalmas fekete foltnak tartja az életében a volt focivezért. Szakításuk után hat évvel a színésznő úgy nyilatkozott, igazából neki csak dugásra kellett Berki Krisztián. 

Regős Lili

Regős Lilit a világ egyik legjobb testű nőjeként tartják számon. A többszörös fitneszbajnok, fitneszmodell az idomain kívül azzal került legutóbb a címlapokra, hogy volt egy kisebb afférja Habony Árpáddal. Persze, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy korábban Berki Krisztián nője volt ő is, vagyis neki és Kapócsnak köszönhetően Berki és Habony már minimum kétszeres lyuksógorok. 

Sónyák Szilvia

Szintén fitneszmodell volt a Playboynak is levetkőző Sónyák Szilvia, akinek a keze naná, hogy meg lett kérve Berki által. Sónyák később a Mokka egyik adásában elmondta,  Berki nagyon csalfa, emiatt volt hullámzó a kapcsolatuk, mivel többször is kiderült, hogy megcsalta. De "nagyon jó duma van ott", ő meg naiv volt és szerelmes.

Szabó Zsófi

A Jóban Rosszban volt színésznőjét Berki SMS-ben szedte fel, és a jól bevált forgatókönyv szerint a faszi menyasszonya is lett. Összetartozásukat tetoválásokkal fejezték ki, amit a szakítás után Szabó Zsófi alig bírt eltávolíttatni. Azóta a sorozatszínész is érzi, mennyire ciki felvállalni Berkit