Nagyon úgy tűnik, hogy Tóth Vera még mindig nem dolgozta fel a szakítást, most éppen a Storyban borult ki volt barátja Zsolt miatt. Az énekesnő szerint a férfi először csak apróságokkal használta ki, főként cigit kellett a barátjának vennie, később viszont már egyre többet kért kölcsön. Az énekesnő annyira kikészült, hogy egyre többször kapott rohamot.

„Pekingbe kellett utaznom egy rendezvénysorozatra, ott éltem át az első különös rohamomat. Hirtelen azt éreztem, nem vagyok a testemben″

– mondta a lapnak Tóth Vera.

Az énekesnő később azt is megtudta, hogy a barátja már akkor is mással volt. Azt pedig már végképp nem bírta elviselni, amikor Zsolt a számítógépén nyitva hagyott egy társkereső oldalt. Tóth Vera összepakolt és elköltözött.

Az énekesnő egyre rosszabbul lett, de szerencsére a Google az ő barátja is, így sikerült rájönnie, hogy tulajdonképpen deperszonális személyiségzavarban szenved. De most már terápiára jár és jobban van, sőt, újra szerelmes.