Itt az ősz, ezért az RTL Klub elindította új tehetségkutatóját, a Hungary's Got Talentet, ami gyakorlatilag tökugyanaz, mint a Csillag születik volt, csak az RTL most megvette a Got Talent licenszét Simon Cowelltől, hogy aztán a logót körberakják Budapest zászlajának szélével.

Ez most nem az a tehetségkutató lesz, amiben csak énekeseket láthat, rajtuk kívül lesznek bűvészek, táncosok, meg mindenféle bizarr dolgokat művelő emberek is. Olyanok, akik valamiért úgy gondolják, hogy ha egészen lehetetlen a produkciójuk, akkor azzal továbbjuthatnak.

Például ők:

  • fényesre olajozott testű zumbatáncos(?), aki csirkét eszik rizsÁva'
  • élő egyenesben pulykát kicsontozó hentesnő
  • baltával fát hasogató parasztember
  • Tiestóra melegítőben ugráló ember
  • pohárevő úr

Na ezeket a szerencsétleneket kell a műsor első pár adásában kinevetni, csak most nem Ördög Nóra cukiskodását kell közben a színfalak mögött nézni, hanem Sebestyén Balázs és az eddig stand-uposként ismert Dombóvári István kontrollálatlan röhögését. Ja, mert ők ketten a Hungary's Got Talent műsorvezetői. 

A zsűri tagjai pedig Horgas Eszter fuvolaművész, Csuja Imre színész, Kovács Patrícia színésznő, illetve az eddig modellként és a The Kolin énekeseként ismert Linczényi Márk, aki most valamiért Márkó néven fut. Így, Ó-val a végén. Szóval ők négyen döntik majd el, hogy ki lesz idén az ország egyik legtehetségesebb valakije, valamiben.

Egyelőre pedig úgy néz ki, hogy a legtehetségesebbeknek járó címre az alábbiaknak van esélyük, legalábbis a zsűrinek nagyon tetszettek:
  • a kosárlabdákat pörgető srácok
  • az akrobatikusan egymás hegyén-hátán ugráló kölykök
  • az akrobatikusan és kán-kánozva aerobikozó csajok
  • a szivacson ugráló fiatalok
  • a Hot Men Dance(:((((() néven táncikáló és alsógatyára vetkőző chippendale-ek

Szóval a zsűri a javarészt kínos, humortalan, klisés, de leginkább semmilyen produkciókra izgult, amikkel már így is tele van a YouTube. Bezzeg az Éjjel-nappal Budapest főcímzenéjét visszafelé éneklő halál cuki kislányt, meg a káromkodva szavaló filozófus-hallgató fiúcskát hazaküldték. Sőt, utóbbin csak olyan szomszédnénisen fintorogni és felháborodni tudtak, majd hirtelen mégis nagyon boldogok voltak, mikor kiderült, hogy a srác egyébként fogadásból jelentkezett a műsorba. 

Na hát ez volt a Hungary's Got Talent első adása, de ha erről lemaradt, nincs semmi baj, jövő héten folytatódik, és továbbra is lehet nevetni a szomorúbbnál szomorúbb előadásokon.