Késett, tudja? – indított Friderikusz.

Soha nem késem, megérkezem.

Erős kezdés, és tökéletes bemutatkozás. Igazából ez az egy válasz leírja, mire számíthat az ember az Összezárva Friderikusszal szűk másfél órájában. A legtöbbünknek van egy képe ABERKI-ről, akit vagy meg tud nyitni Friderikusz, és majd nem látjuk annyira egocentrikusnak a palit, vagy marad pontosan ugyanaz a vélemény, ami eddig is megvolt. Egy dúsgazdag 35 éves férfi, aki már-már Hulk méretűre gyúrta magát, összetéveszthetetlen méretű az orra, Hódi Pamelával él és gyakran végtelenül antipatikus, ahogy imádja magát. Hát, ez a Berki, és kész. Ami a szívén, az a száján, nem szégyelli, honnan jött, mit csinál, mit mond. Ő úgy tartja jónak saját magát, ahogy van,

hiszen tökéletes.

Az előzetesekről lehúzott pár bőr tényleg megtörtént, Berki szeme könnyes lett, Friderikusz pedig árpaattilázott. Mondhatnánk, hogy Friderikusz ismét ügyesen forgatta a lapjait, és nyitotta meg a riportalanyát, de ebben az esetben nem volt sok dolga. Berki Krisztián beszélt magától. A műsorvezető maximum annyit tett hozzá, hogy saját véleményéhez igazította a Berkiről alkotott képet, akit nem mindig kezelt partnerként. De talán ez a műsor egyik kulcsa, Friderikusz nem marad objektív, kőkeményen kioszt bárkit, ha szükséges. És most szükségesnek érezte. 

Berki Krisztiánt nem kell félteni, az ő esetében valamelyest pozitívumnak tekinthető, hogy lepattan róla bármi. Szép lenne, ha magára venne minden sértést, már rég összeomlott volna. De az emberek helyzetét sem könnyíti meg a baromi határozott kinyilatkoztatásaival. Az egyik alapelve, hogy semmi sincs ingyen. Rögtön a műsor elején hozott is egy példát, mennyire komolyan gondolja a szavait. 

Én azt szoktam mondani, hogy amikor az ember önkielégítést végez, nagyon fontos, hogy a bal zsebéből a jobb zsebébe áttegyen egy húszezrest, mert semmi sincs ingyen.

Az ismételten erős szavak után jött a gyerekkor, hogyan lett belőle focista. Eddig keveset hallhattuk, hogy Berki a múltjáról beszélne, de most őszintén elmondta, hogy nem volt egyszerű, szülei korán elváltak, édesanyjának komoly alkoholproblémái voltak, és ma biztonsági őrként dolgozik Tatabányán, és viszonylag stabil a kapcsolatuk. Berki Krisztián a szüleivel kapcsolatos emlékeket könnyezte meg, Friderikusz pedig ügyesen analizálta és támogatta őt. 

Ahogy az lenni szokott, Friderikusz fényképeket mutogatott a vendégnek, és szinte évről évre elemezte, vagy elemeztette ki Berki Krisztián életét. Szó esett a profi focikarrierről. A celeb elmondta, hogy a kapuban – alig pár meccs után – jött rá, hogy mégsem ez kell neki, meg mit fog csinálni 35 éves pályakezdőként. Friderikusz kellő tapintatlansággal és nyers őszinteséggel összefoglalta, szerinte mi állhatott a karrierváltás hátterében. 

Berki Krisztián egyszerűen tehetségtelen volt a focihoz, és kész.

Ő maga cáfolta a fenti állítást, de Friderikusszal elég nehéz vitába szállni. 

A foci után a nők következtek, Friderikusz kíméletlenül az arcába mondta, hogy igenis tapló velük, és ez csúnya dolog. A Femcafés beszólásait mutogatta, de Berki a mai napig nem látja be, miért baj az, hogy élő adásban leducizta Erdélyi Mónikát, vagy hogy Czippán Anetett le merev vonalzózta. És Hódi Pamelának is bizonyára nagyszerűen esett, hogy a szerelme lebálnázta. Ilyenek ezek a nők, a testsúlyukra vonatkozó utalások felett könnyedén átsiklanak.

De taplóság ide, taplóság oda, Berkiből ez csak úgy jön, én elhiszem neki, hogy nincs mindig rossz szándék a szavaiban. Ettől még sokszor megérdemelne egy vödör vizet a fejére. Valószínűleg az is úgy csorogna le róla, ahogy az összes többi negatív megjegyzés. 

De mikor ment ki Friderikusz?

Úgyis mindenki erra kíváncsi. És joggal. Mégis mi lehet az a téma és vélemény, ami annyira kihozza a műsorvezetőt a sodrából, hogy faképnél hagyja a vendégét. A jótékonykodás. Egy öntelt álláspont következik Berki Krisztián szájából:

Én ki merem mondani, hogy nem segítek az embereknek. 

Most jöhetne az, hogy milyen szép tőle, hogy az állatokat támogatja. De van egy DE. Friderikusz Sándor ügyesen rákérdezett, hogy milyen nagyságrendű az az összeg, amivel Berki hozzájárul az állatvédelemhez. És akkor jött a pofon. 

Elég az, ha az én személyemet odateszem valami mellé.

Akkor ez most nulla forintot jelent vajon? igen, idő és energia a fizetség. Friderikusz ennél a pontnál hatalmasat csalódott Berkiben és gyarlónak nevezte. Berki Krisztián felhívta Frderikusz figyelmét, hogy tiszteletben tarthatná az ő véleményét, de a műsorvezető nézetei szerint ezen nincs mit tisztelni. 

Én most kipihenem magát.

– és ezzel el is hagyta egy időre a stúdiót. Nyugodtabban tért vissza, de hogy oldja a feszültséget, üvegdobálós játékban hívta ki a mestert. Vizespalackokkal kellett eltalálni a lámpaburát, a vesztes főz. Senki sem nyert, így Berki vacsorát készített. Rákot steakkel. Mi mást?! Megértem, finom az. 

Berki ilyen, nem rejti véka alá, hogy gazdag. Friderikusz az orra alá is dörgölte, hogy minek ezt ennyire direkten kitenni az ablakba, de hiába a szentbeszéd, a celeb hajthatatlan, szereti megosztani, hogy Bentley-vel jár. A stílusával nem új, de annál érdekesebb életformára a hívta fel a figyelmet. 

Szponzorokból élni nem szégyen, hanem igazi luxus.

Mindenre van embere, mer kérni, és mer elfogadni. Gyakorlatilag egy forintot nem kell költenie, bármit megkap ingyen. Jobban mondva csak kölcsönbe a szponzoraitól. Ez az aranyélet, az HBO mellélőtt, Berkiről kellett volna példát venni. Nem kell stikli, elég a szponzor, az majd megold bármit, a Bentley-t, a milliós órát és még ki tudja, mit. 

Akinek eddig nem volt szimpatikus Berki Krisztián, annak a műsor után sem lett az. Sőt! Friderikusz pont azt a képet erősítette Berkiről, ami eddig is élt. Újat, jót, szimpatikusat nem tudtunk meg, de nem is tudhattunk, hiszen Friderikusz a tömeg véleményét olvasta Aberki fejére.