A Blikk információja szerint a NAV munkatársai a napokban azért jelentek meg a Lagzi Lajcsi boldogasszonypusztai birtokán, mert a tudomásukra jutott, hogy a háza mellett egy külön benzinkút üzemel.

A NAV emberei arra voltak kíváncsiak, hogy a több ezer literes tartályokban milyen üzemanyagot tárolnak, ahogy arra is, Lagzi Lajcsi honnan szerezte be azokat, és tudja-e számlával igazolni a vásárlást. Az adóellenőrök mintát vettek a benzinből, amit magukkal vittek, hogy szakértői vizsgálatnak vessék alá. Ha valami szabálytalanságot találnak, a zenész ellen az áramlopási ügy mellett újabb eljárás indulhat. Ügyvédje szerint ugyanakkor nincs mitől tartaniuk.

Meg tudom erősíteni az értesüléseiket, valóban kiszállt a NAV a boldogasszonypusztai ingatlanra. Segítettük munkájukat, még a mintavételezéshez szükséges eszközöket is rendelkezésükre bocsátottuk. Ügyfelem mindent a törvényeknek és a jogszabályoknak megfelelően kezel a birtokán lévő töltőállomással kapcsolatban

– nyilatkozta dr. Fröhlich Krisztián, aki egyúttal arról is beszámolt, hogy Lagzi Lajcsi elég rosszul viseli a szerinte teljesen alaptalan, ok nélküli fogva tartást. Az elmúlt időszakban 10 kilót adott le, és csak azért nem romlott az egészségügyi állapota, mert különféle étrendkiegészítőket szed.