Egymás után szivárognak a hírek arról, hogyan folytatják majd a Netflixen a nálunk Szívek szállodája címmel futó, Gilmore girls című sorozatot. Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy a sorozat kreátora, Amy Sherman-Palladino közölte egy lappal, hogy a Sookie-t alakító Melissa McCarthy sajnos nem ért rá forgatni velük - csakhogy McCarthy erre azt mondta, a kutya sem hívta.

Na de nézzük a részleteket.

Tényleg kurvára elfoglalt. De azt mondtam [a menedzsmentjének], hogy figyeljetek, ha Melissa ráér, és van egy szabad délutánja, írok neki egy jelenetet. Egy volt közülünk. Ha van egy kis ideje átszaladni [a forgatásra] - akár csak azért, hogy egy pillanatra felbukkanjon - , abban nagyon benne lennénk. És ha ez csak az utolsó pillanatban derül ki, majd beleírom, és meglátjuk. Ebben maradtunk.

Mindezt Sherman-Palladino nyilatkozta a TV Line-nak.

Azt is elmondta, hogy eleve tudták, hogy McCarthy történetének nem adhatnak hangsúlyos folytatást, mert nagyon sokat forgat, rengeteg az elfoglaltsága, és ezek mellett nem tudott volna időt szakítani rájuk.  “De ha az emberei felhívnának, és megmondanák, hogy ezen és ezen a napon ráér, vagy szívesen beugrana akár csak egyetlen jelenet erejéig, valahogy betennénk.”

A színésznő minderre félreérthetetlen választ adott a Twitterén

sajnos sem engem, sem Sookie-t nem kért meg senki, hogy térjen vissza Stars Hollow-ba. A legjobbakat kívánom nekik!!

Jóhiszeműen feltételezhetjük persze, hogy csak kommunikációs kisiklás miatt mondanak ketten kétfélét.

Feltételezzük is, inkább megnézzük, mi van a többi szereplővel.

A többiek

A Luke-ot alakító Scott Patterson pont a napokban posztolt egy  közös képet Sherman-Palladinóval, de nem innen tudjuk, hogy a sorozattal együtt  visszatér, korábban maga beszélt róla. Az túlzás lenne, hogy érdekeseket mondott, de szerinte jó, hogy a sorozat végkicsengésén néhány új résszel változtathatnak - ezek szerinte vicces és okos epizódok lesznek. A forgatás 9-én kezdődik.

Azon aligha fognak meglepődni, hogy Lauren Graham is szerepel az új részekben, mert ő a főszereplő. Amióta kiderült, hogy lesz folytatás, folyamatosan nyilatkozik, interjúzik - ebből az derül ki, hogy érzelmileg nagyon erőteljes élmény volt visszamenni a díszletházba, amelyet bár áttettek azóta máshová, de mégis ugyanolyan volt, mint annak idején. Azt is említette, hogy jó volt az olvasópróbákon újra együtt dolgozni a többiekkel, de az egyik szövegrésznél, ahol arról beszélnek, mennyire elszaladt az idő, a családfőt alakító, egy éve elhunyt Ed Herrmann hiánya mindannyiukat megérintette.

Azt, hogy már nem lehet ott, a készítők beleszőtték a történetbe - meglepődnénk, ha az első epizód nem a temetésével kezdődne. Az biztos, hogy a nejét játszó Kelly Bishop szerepelni fog a folytatásban. Ebben az interjúban arról beszélt, nagyon nehéz lesz neki Herrman nélkül, mert mindig közel álltak egymáshoz. Egyrészt amiatt, mert mindketten idősebbek voltak a stáb többi tagjánál, másrészt, mert New York-i színészekként egyébként is sok tapasztalat kötötte össze őket. Kiderült az is, hogy négy rész lesz, a címük: Tél, Tavasz, Nyár, Ősz.