A Mokka ma reggeli adásában a TV2 egyik új műsorát promózták. Nem volt benne semmi különösebb izgalom, Ördög Nóra és Till Attila sztorizgatott a közös munkáról, és a Kismenők.

Megtudtuk:

  • kamu a városi legenda, hogy Tilla mellett nem lehet megszólalni,
  • Ördög Nóra TV2-höz való jövetelének egyik nagy hozadéka volt, hogy Till Attilával dolgozhat együtt,
  • nem csak műsorvezetőként, hanem szülőként is nézik a Kismenőket,
  • amiben az csak egy dolog, hogy a gyerekek cukiskodnak, mert itt a tehetséggondozás a lényeg.

Végezetül még a gyerekekben szunnyadó tehetségekről is szót ejtettek, hogy manapság már a netről tanulnak el dolgokat. De ezzel nincs is semmi baj, a lényeg, hogy ne erőltessenek a gyerekre semmit. Így fogják terelgetni a műsorban is a kis lurkókat, akik már 10-12 éves fejjel is jócskán tehetségesebbek, mint egyes felnőttek. Ekkor mesélte Ördög Nóra is, hogy talán most nem lenne sehol sem, ha annak idején nem megy el harmadszorra a mórahalmi Ki mit tud?-ra versmondóként, és nem nyer.

Az adás ezen szegmense itt nézhető meg.