horoszkóp
GettyImages-473079000

Charlie Sheennek jót tett, hogy bevallotta, hogy HIV-pozitív

vlc
2016.03.07. 12:10

Jó pár hónap telt el azóta, hogy Sheen egy reggeli műsorban beszélt az állapotáról, nyíltan vállalta, hogy HIV-fertőzött. Kapott hideget-meleget, de alapvetően úgy tűnik, kiegyensúlyozottabb. Jót tett neki a comingout. De lássuk, mennyi minden történt a nagy bejelentése óta. 

2015 novemberében először arc nélkül jelent meg a lapokban, hogy egy A-listás hollywoodi színész fertőzött. Ment a találgatás, a bejelentésre pedig nem kellett sokat várni. Mindenki Charlie Sheenre gyanakodott, nem volt mit tennie, egy interjúban kipakolt. Rögtön belevágott a közepébe, nem kertelt, 

HIV-pozitív vagyok.

– így kezdte a Today Show-ban. Megtudtuk, hogy 10 millió dollár körüli összeget fizetett az elmúlt években különböző nők és alkalmazottak hallgatásáért. Négy éven keresztül dobta ki a milliókat az ablakon. Az anyagiakon túl a színész nem véletlenül kurvázott és drogozott inkább. Persze sosem kellett félteni, nem volt az az otthonülős típus, és a pornós istennői is egészen sokáig kitartottak mellette. Ennek ellenére a titkolózás fokozta a fokozhatatlant. Az egykori személyi asszisztense kitálalt, folyt szépen a kokain a prostituáltakkal együtt, ebbe menekült. 

De!!

Amióta mindent tudunk a diagnózisról, az állapotáról, a kezelésről, Sheen kifejezetten vidámnak tűnik a képeken. Már a nyilatkozata napján is boldogan fotózkodott a stábbal, grimaszolt, egyáltalán nem volt erőltetett. Megkönnyebbült. 

Persze a történetnek itt még nincs vége. Az egy dolog, hogy Sheen szépen szedi a gyógyszereit, – egy mexikói kilengéstől eltekintve – megfelelő kezeléssel teljes életet lehet élni a HIV-vírussal, viszont a volt női sorra előkerülnek, perelnek, vádaskodnak. Nyilván fogalmunk sincs, Sheen kinek mit mondott, és mit nem.

Úgy meg pláne nehéz igazságot tenni, hogy nem tudja pontosan, ki fertőzhette meg.

Mindenesetre az istennők egyre csak jönnek, a bejelentést követően rögtön hatan jelezték, hogy itt bizony per lesz. Ráadásul Kylie Jennernek is volt pár álmatlan éjszakája, hiszen a pasija, Tyga pont azzal transznemű pornóssal talált kavarni, aki korábban Sheennel jött össze. A lényeg, hogy a nők, akik a bíróságra vinnék az ügyet mind azt állítják, hogy a színész egy árva mondatot sem szólt az állapotáról, és védekezés nélkül szexelt velük. Az viszont biztató, hogy nem azért pereskedhet, mert megfertőzött valakit. 

Sheen rengeteget tett az AIDS elleni küzdelemért

Úgy, hogy nem tudott róla, óriási nyilvánosságot kapott a betegsége. A hír hamar bejárta az internetet, de az embereket nem csak a sztori érdekelte, megugrott a szűrések iránti érdeklők száma Amerikában. A tünetekre 540 százalékkal többen kerestek rá, a HIV-tesztek adatai pedig 214 százalékkal nőttek meg, valamint az internetezők a védekezésről is sokat olvastak az interjú után– írja a Vox. Ez mind Sheennek köszönhető. Annyi mindenkihez ért el az esete, hogy rengetegen felfogták, milyen fontosak a szűrővizsgálatok és a biztonságos szex. 

Most, hogy az egész világ tudja Sheenről, hogy HIV-pozitív, a hírnevét jótékony célokra használhatja. A legutóbb Elton John AIDS alapítványának estjén vett részt. Humorral kezeli a helyzetét, már nem tabu számára a téma. Stílusosan saját arcával hirdette, hogy tessék elmenni tesztre. 

Pozitívan maradj negatív!