Egy hangyányit sem lepődtem meg. Farm Tina terhesen jött be, kezdettől fogva érezhettük, hogy ez így annyira nem klassz. A nomád körülmények plusz egy fő nélkül sem könnyítik meg a mindennapokat, de hogy várandósan ne egyél akkor és annyit, amikor és amennyit akarsz, és egy dézsában fészkelődj a napi mosdáshoz, azt köszi, kihagynám.

Farm Tina is kihagyta.

A reggelt úgy indította, hogy a lavór mellett gubbasztott egy másik lavórral a kezében, ha baj lenne. Ha magától nem áll fel, és jön haza, magam keresem fel Nádai Anikót, hogy mondja már meg neki, hogy tessék felszállni az első vonatra. Inkább pihenjen, 20 millió ide vagy oda. 

Az első komolyabb drámán túl még levágtak egy csirkét a szerdai adásban, és kiszavaztak. Nem kell itt finomkodni, a vacsorához hús sem árt. A fiúk megtették, amit meg kellett, ne szépítsünk, torkot vágtak. Nem tudom, hogy csak odaképzeltem, vagy tényleg hallottam egy vékony sikolyt a tyúktól, de rögtön elkaptam a fejem. Abszolút átérzem, hogy nem lehet egyszerű szűzkézzel megfogni a kaját. Az egyik kulcskarakter, Farm Dani csak így kommentálta a menetet a tyúk felé. 

Kioltjuk a vérét, a vérét akarom!

Persze ezt csak viccből. A műsor meglepetése a srác, Farm Attila mellett a legszórakoztatóbb karakter a maga bicskanyitogató sznobságával, két lakásával a Rómain, Smartjával, BMW-jével, Mercijével. Nem szarozott, picsogott, szépen elindult vacsorát szerezni a puszta kezével. Ahhoz képest, hogy rajta és a már említett copfos Attilán kívül egy rakás szürke farmost nézhetünk, Dani lett az egyik kiválasztott, ő kapta a legtöbb jelet Farm Henivel. A döntetlen miatt majd holnap a heti főni, Farm Sándor dönt, hogy ki mehet párbajozni. Sok a név, sok a farm, de ez van, lassan meg kell tanulnia őket, elvégre három hónapig bámulhatjuk a tanyát.