A szakácsok között is celebnek számító Wolfgang Puck már 22 éve főz az Oscar-díjátadón megjelent A-listás hollywoodi hírességeknek, szóval ha él valaki ezen a földön, aki meg tudja mondani, mit eszik Victoria Beckham, akkor ő az.  

Persze azzal is előnyben van, hogy a Beckham házaspár gyakorta jár Puck egyik Los Angeles-i éttermébe, így több ízben kifigyelhette már a titkot.

Meggyőződése, hogy a néha magára is csak szőr mentén hasonlító énekesnő igencsak ideges és feszült alkat lehet, ugyanis amit rendelni szokott, az nem más, mint

spenót egy csipetnyi sóval.

Ezt étkezi jóízűen, mialatt a férje bevág egy 40 dekás steak-et, és boldogan eltársalog bárkivel, aki arra jár. Victoria azt sem szeret ugyanis.

Az első ilyen spenótevő ügy 2008-ban történt a Welcome to LA partin, ahol a séf főzött a megjelenteknek, így könnyedén megfigyelhette, hogy a celebpár mit fogyaszt. David Beckhammel azóta is kifejezetten baráti viszonyt ápol, míg Victoriával gyakorlatilag egy árva szót sem tud váltani soha.

Azt mondja, hogy David Beckham csak beszél és beszél, de Victoriát valójában nem érdekli senki mondandója, így gyakorlatilag pókerarccal ül végig minden nyilvános megjelenést.

Nem csoda egyébként, mert aki a levegőnél kicsivel nehezebb táplálékot vesz csupán magához, az nem lehet túl elégedett a világgal.

Ezért kérjük, ha valaha lehetősége nyílik rá, etesse meg Victoria Beckhamet, hogy végre boldogabb legyen!