horoszkóp
tk3s 20150514 zaf ny1 140

Öngyilkosság helyett választotta az elhízást a Prison Break főszereplője

2016.03.29. 14:11

Wentworth Miller, akit a legtöbben a Prison Break című sorozat szikár, izmos, széttetovált főszereplőjeként ismerhettek meg, 2010-ben félig-meddig visszavonult a színészettől. Korábban már beszélt róla, hogy azért tette ezt, mert depressziós volt és öngyilkos hajlamai voltak.

Sok sorstársához hasonlóan ő is egyfajta függőségbe menekült, de nem a drogokhoz, alkoholhoz nyúlt, hanem enni kezdett, ami pár hónapon belül meg is látszott rajta. Még ebben az évben készült róla egy fotó, amin a korábbiaknál jóval pufibb, és mosolygósabb, a kép alapján mindenki úgy gondolhatta, hogy a színész úgy általában jól van, és az élet élvezetébe szépen belepocakosodott. Ekkor kezdtek el először terjedni azok a képek, amiken a régi önmagához hasonlították a színészt, és azt írták, hogy milyen puhány, pohos lett néhány évvel azután, hogy abbahagyta a színészetet.

A kép a legtöbb mémképhez hasonlóan hamar eltűnt, aztán a napokban megint feltűnt, ezúttal a The Lad Bible osztotta meg. Miller pedig egy hosszú posztban magyarázta el egyszer és mindenkorra, hogy mi történt vele.

Today I found myself the subject of an Internet meme. Not for the first time. This one, however, stands out from the...

Posted by Wentworth Miller on Monday, March 28, 2016

“2010-ben félig-meddig visszavonultam a színészettől, több okból is a háttérbe vonultam. De leginkább azért, mert öngyilkos hajlamaim voltak. Erről a dologról azóta már sokat írtam, beszéltem. De eleinte némán szenvedtem. Ahogy sokan mások. Nagyon, nagyon kevesen tudták, hogy igazából mennyire rosszul vagyok. Szégyelltem magam, rosszul voltam, selejtnek tartottam magam. A fejemben zakatoltak a hangok, öngyilkosságba próbáltak hajszolni. Nem először. Gyerekkorom óta küzdöttem a depresszióval. Ez a harc sok időmet vette el, rámentek kapcsolataim, lehetőségektől buktam el miatta, rengeteg álmatlan éjszakám volt. 2010-ben felnőtt életem eddigi legnyomorúságosabb időszakában mindenfelé kapaszkodót, megkönnyebbülést, komfortot kerestem, valamit, ami eltereli a figyelmem.

Az ételek felé fordultam. Lehetett volna bármi, drogok, alkohol, szex. De én az étkezésben találtam meg azt, ami segített átvészelni a napokat. Voltak olyan időszakok, amikor a hetem csúcspontja az volt, hogy a kedvencemet ettem, és megnéztem a Top Chef új részét. Néha ennyi elég volt. Elégnek kellett lennie. És meghíztam. Ki nem szarja le? Egyik nap Los Angeles mellett túráztunk egy barátommal, elsétáltunk egy realityt forgató stáb mellett. Nem tudtam, de a stábot paparazzik követték. Engem is lefotóztak, a képet pedig lehozták egy régi fotómmal párba állítva” - írta a hosszú bejegyzése elején a Facebookon.

“2010-ben, amikor a bajaimmal küzdöttem, ez volt az utolsó dolog, amit hallani akartam. Röviden a lényeg, túléltem. Ahogy ezek a képek is. Örülök neki. Amikor látom ezt a képet, amin a piros pólómban sétálok, az akkoriban igen szűken mért mosollyal az arcomon, akkor a szenvedéseimre emlékezem. A démonaimmal szembeni kitartásomra és szívósságomra. Mint egy járdarepedések között kinövő pitypang, kitartok. Akárhogy. Még mindig. Mindennek ellenére. Amikor először találkoztam ezzel a mémképpel, akkor, be kell valljam, annyira rosszul esett, hogy a szavam is elállt. De mint az élet minden dolgának, ennek is értelmet keresek. Ez a kép nekem az erőt, a gyógyulást, a megbocsátást jelenti. Magammal és másokkal szemben is. Ha ismersz valakit, aki szenved, akkor ott a segítség is. Keresd meg! Üzenj neki! Küldj neki emailt! Hívd fel, hogy valaki foglalkozik vele. Várják, hogy halljanak felőled” - írta meg a teljes történetét.

A színész mostanában kezd el visszatérni a tévés sorozatokhoz. Tavaly szerepet kapott a Flash sorozatban, ő alakítja Captain Coldot, idén pedig ugyanezt a karaktert a Legends of Tomorrow című sorozatban is megformálja, valamint a Prison Breakből készült minisorozat folytatásában is láthatjuk majd.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.