Londonban csaptak egy díszbemutatós vetítést az X-Men: Apokalipszis című filmnek, amelyre több fontos szereplő is elment. Hat színésznőt választottunk ki közülük, mindannyiukat alaposan megnézheti a galériában, ahol érdemi információk is kiderülnek róluk. Aztán arra kérjük, hogy válassza ki közülük azt, aki ön szerint a legjobban nézett ki ezen az eseményen. 

Jennifer Lawrence-t direkt hagytuk a végére - őt már gyorsan körbecsodáltuk, igaz, főleg az esemény után viselt buliruhája miatt.

Sophie Turner

A főleg a Trónok harca című sorozatból ismert színésznő feketében érkezett, és, mint a galériában látható képekből kétségkívül kiderül, bugyiban.

Olivia Munn

A színésznő egy olyan, kétrészes ruhát vett fel, amelynek titkait hosszú vizsgálódás után sem teljesen tudtuk megfejteni. Ettől függetlenül nagyon csinos volt, nem csodálnánk, ha ő nyerné a szavazást.

Lara Condor

Róla távolról azt hittük, hogy egy semmi-különös, csak eléggé passzos zsákszerűségben érkezett. Közelről nézve viszont kiderült: ez súlyos tévedés.

Carolina Bartczak

Neki csak a karja látszik át az alkalmi ruháján, szóval mindenképpen az övé a legvisszafogottabb öltözet. Ugyanakkor az egyik legrészletesebb kidolgozású ruhát is rajta láthatják, nem zárnánk ki, hogy komoly esélyekkel indul.

Alexandra Shipp

Ha szereti, amikor egy ruha egyszerre csipkés, betétes, rátétes, pitykés, és még ki tudja, milyen, akkor bizonyára ezért is rajongani fog. Ha nem, még mindig megcsodálhatja, milyen szép a színésznő szeme.

Jennifer Lawrence

Az X-Men-filmekben Mystique szerepét alakító színésznő ezúttal is egy Dior-ruhában érkezett meg a premierre. És, ahogy most elnézzük, a haját is hozzászürkítette a fehér, máshor pedig ezüstös-szürkés ruhájához. (Igen, egyes beállításokban meg határozottan kéknek tűnik.)

Ki nyerte ezt a premiert?