Ezen a héten minden második este lehetett Eurovíziót nézni. Ha ön mind a három adást figyelemmel kísérte, bizonyára szívesen visszatekint az idei felhozatal legszebb, legszexisebb nőire – ha meg nem látta a műsorokat, akkor még jobban jön önnek ez a cikk, mert a legizgalmasabbakat egyben gyorsan megmutatjuk most a heti trendben.

Nem, a győztes ukrán előadó nem szerepel itt, Jamalát ebben a posztban nézheti meg. Egyáltalán nem énekel ő rosszul, sőt, de ebben a cikkben a külsőre koncentrálunk, és hát az 1944 című dal előadója ezen a téren nem igazán brillírozott.

Szlovénia

Önmagában dekoltázzsal nem lehet továbbjutni az Eurovízión, ezt a szlovén lány példáján idén egy életre megtanulhattuk. Pedig ez aztán minden idők egyik legkreatívabb dekoltázsa volt, nyilván nem sok kommentár szükséges hozzá, de azért megpróbáljuk szavakba foglalni az élményt: a kicsit szadomazós szíjak konkrétan az énekesnő mellei köré és közé feszülnek.

Szegény ManuElla azonban ettől még nem jutott tovább az elődöntőből, a döntőbe oda se engedték. A képösszeállításban egyébként több fotót is láthat mindenkiről, és az egyes előadókról nem csak a fellépőruhájukat mutatjuk meg, hanem azt is, miben érkeztek még a hét elején a dalfesztivált nyitó rendezvényre.

norvégia

A norvég versenyző is ugyanott vérzett el, ahol a szlovén: Agnete ugyancsak egy fehér ruhában énekelt, ám ő nem a mellét, hanem a hasát rakta ki. Az énekesnő ruhája mellesleg közelről még sokkal jobban nézett ki, mint távolról, mert a sziluettben nincs túl sok izgalmas, viszont az anyag lukacsos-mintás-izgalmas! Úgy látszik, Agnetét nem mutatták eleget közelről, mert ő se került be a döntőbe.

Azerbajdzsán

Azerbajdzsán 2008 óta minden évben bejut a döntőbe, sőt, 2011-ben nyertek is egy olyan számmal, amire valószínűleg most már maguk az előadók se emlékeznek. A kaukázusi országból idén egy Kardashian-klón jött Samra művésznév alatt egy olyan kosztümben, ami ugyan mindent takart, de közben mindent mutatott is, ráadásul testszínben. Ez a 17. helyhez volt elég idén.

Spanyolország

Ez a szerelés biztos egy csomó mindenkinek totál nem jött be, hiszen a spanyol Barei csak a 22. lett, még Magyarországnál is kevesebb pontot kapott. De szerintünk egy egyszerű és nagyszerű ötlet volt ez a szett: a ruha úgy van megcsinálva, mintha egy kosaras atlétája lenne. Csak persze kicsit ki van csicsázva, hogy ezüstösen csillogjon, de még így is olyan hatást kelt, mintha Barei csak véletlenül magára kapott volna valamit, ami a színpadra menet a keze ügyében volt. Szóval azt akarjuk mondani, hogy nagyon szexi és nőies, de közben mégis kicsit fiús is ez a szett a tornacsukával kiegészítve. Egy kicsit Kristen Stewart szintén lányos-fiús, elegáns-laza stílusát idézi.

Málta

Na itt van a ruha, amit nyilvánvalóan azzal a céllal választottak ki, hogy minél szélesebb közönség ízlését elégítse ki: a máltai hölgy elegáns, de merészen szexi. Megszámoljuk, hogy mi mindene látszik ki ebből a kosztümből? Végülis nem olyan sok, csak a két melle meg az egyik lába – így néz ki egy tipikus, feketébe-aranyba öltöztetett végzetasszonya. A hölgyet Ira Loscónak hívják egyébként és a 12. helyen végzett, szóval megelőzte az összes többi szexinő-kategóriás indulót.

Ausztria

Melyik ország fellépője tetszett önnek a legjobban?

A fent látható Zoe pedig a tizenharmadik lett. Nagy meglepetés volt, hogy az osztrák énekesnő franciául énekelt, ráadásul egy enyhén sramliba hajló dalt. És némileg meglepő volt az is, hogy akadt a fellépők között egy ilyen klasszikus királykisasszony, mint ez a Zoe. Ő pontosan egy olyan ruhában lépett fel, amilyet a Disney szerint minden kislány viselni szeretne, amikor szerelmes lesz belé a szőke herceg: rózsaszín, habos-babos, klasszikus nőies sziluettel.

Ha ön még nem tudná: a magyar induló, Freddie 26-ból a 19. helyet szerezte meg a döntőben, aminél azért jobb helyezésben reménykedtünk. Az Eurovízió végeredményét megváltoztatni nem tudjuk, de azért azt megválaszthatjuk, hogy szerintünk ki volt a legszebb, legvonzóbb vagy leginkább lenyűgöző női fellépő a 2016-os mezőnyben: kérjük, szavazzon egyet ön is!