horoszkóp

Pál Dénes új klipje eléggé ott van

2016.06.03. 16:12

Méghozzá többféle szempontból is. Egyrészt már a számnak is az a címe, hogy Ott van, másrészt pedig tökre látványos lett, mert szinte végig egy drónnal vették fel. A dalszerző Szakos Krisztián, a szövegíró pedig Pajor Tamás volt. De most át is adjuk a szót Pál Dénesnek, aki elmondja, hogy született az új sláger és a hozzá tartozó klip, amit Ipacs Gergely rendezett.

Tőlem kicsit szokatlan lehet a dal stílusa, amelyben mindenképpen szerettünk volna valami újat kipróbálni. Úgy érzem, izgalmasra sikerült, nagyon jó a lüktetése, és nagyon jók a visszajelzések, szereti a közönség is. A hozzá készült kisfilm különlegessége, hogy szinte minden felvétel drónnal készült, felülnézetből vettük fel. A klipnek egyébként nincs konkrét története, nyári „érzéseket” igyekeztünk bemutatni, és a Madách színház tehetséges fiatal táncművésze, Zsitva Réka szerepel benne. Mi nagyon élveztük a forgatást, sütött a nap, kinn voltunk a szabadban, reméljük, ez az könnyed hangulat a képsorokon át is érezhető lesz

–fejtette ki az énekes.