horoszkóp
Screen Shot 2016-06-08 at 23.png

Hien hazaugrott a Berklee egyetemről, és még egy Fonogram is belefért

vlc
2016.06.08. 23:47

Hogy mi történt az idei Fonogramon? Mi történt volna?! A szakma zenei díjakat adott át a szakmának. Egészen pontosan tizennégy kategóriában díjazták a magyar művészeket, a maradék hat a külföldieknek jutott. A majd kétórás gálát Ördög Nóra És Till Attila vezette, de még ők se tudták elérni, hogy a kedves néző lerágja mind a tíz körmét. Tisztességesen ledarálták a jelölteket, Szűcs László, a MAHASZ elnöke pedig szépen, pontosan tizennégyszer átnyújtotta a győzteseknek a szobrot.

Este 9-kor élőben Fonogram díjátadó a Supertv2-n!!!!

A photo posted by Till Attila (@tillattila) on

Két díj között, mikor Tilláék vehettek egy kevés levegőt, Hien is fellépett Pál Dénessel.

Ez már csak azért is extra, mert Hien az őszi szemesztertől a világ egyik legmenőbb zeneművészeti egyetemén, a Berklee-n tanul. Természetesen nem valószínű, hogy a Fonogram miatt ugrott volna haza Bostonból, de örülünk neki, aztán elbúcsúzunk tőle, mindjárt megy vissza. 

Egyéb botrány, bréking, szenzáció nem történt, azt talán fontos megemlíteni, hogy mit keresett egy nejlonzacskó a színpadon. A rövid válasz, hogy nem tudom. A kicsit hosszabb, hogy a klasszikus pop-rock kategóriában jelölt Turbo egyik tagja fáradt fel a pódiumra egy bevásárlószatyorral. Még Ördög Nóra is várta, hogy kiderül a végén, mi van benne, de nem. Semmi. Zacskó lefáradt, ahogy feljött. A zenekar bizonyára félt, hogy az asztaloknál valaki el talál sétálni az értékes nejlonnal. Erről ennyit, a fontos kitérő után következzen a lényeg,

A Fonogram - Magyar Zenei Díj győztesei

  1. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele: Balázs Elemér Group
  2. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele: Firkin
  3. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele: Brains
  4. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele: Kis Grófo
  5. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele: Vad Fruttik
  6. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele: Ozone Mama
  7. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele: Szűcs Gabi
  8. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele: Deniz
  9. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele: Wellhello
  10. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele: Gubás Gabi
  11. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele: Turbo
  12. az év felfedezettje: Margaret Island
  13. Életműdíj: Hegedűs László
  14. Életműdíj: Frenreisz Károly

A gálát Frenreisz Károly zárta le a Hoolingans-szel.