Súlyos testi sértés vádjával állt a bíróság elé szerdán Kállay-Saunders András, a 2013 májusában, a Hajógyári-szigeten történt verekedés miatt. Az énekes a tárgyaláson fenntartotta korábbi vallomását, és ártatlanságát hangoztatta. Szerinte nem ő, hanem nigériai származású rapper barátja, Kayode Olapade Abel, az ügy másodrendű vádlottja volt az, aki az incidens során fejbe rúgta a sértettet, egy testvárpár egyik tagját, súlyos sérülést okozva neki.

"Díjat kéne kapnom azért, hogy mennyire toleráns vagyok"

– mondta el az énekes az ügyész egyik kérdésére. 

A vád szerint rugdostak

A vádirat alapján az elsőrendű vádlott Kállay-Saunders András 2013 májusában a barátaival volt szórakozni a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyén, ahol azért keveredett szóváltásba a sértettel, mert az tiszteletlenül mutogatott a barátnőjére (Tolvai Renire). Az ügyészség szerint a konfliktusnak a biztonsági őrök vetett véget, de a hajnali órákban, amikor az illető távozni akart, a vádlottak bántalmazni kezdték. 

 (a sértett) ennek következtében a földre esett, a fejét a betonba ütötte, így onnan felállni nem tudott. Ezt követően a két vádlott még egy alkalommal a fejénél megrúgta a földön fekvő sértettet, a segítségére siető testvérét is egy alkalommal arcon ütötték majd – taxiba szállva – elhagyták a helyszínt

– fogalmaztak a vádiratban.

„A barátnőm seggéről beszéltek”

Az egykori Megasztáros szerint viszont nem egészen így történt. A bíróságon ismertetett rendőrségi vallomásában azt mondta, éppen a pultnál álltak, amikor arra lett figyelmes, hogy egy társaság tagjai a barátnője seggéről beszélnek, majd úgy tettek, mintha meg akarnák fogni a fenekét. Ez nagyon nem tetszett neki, ezért rájuk szólt, hogy hagyják abba. 

"Ne csináljátok ezt, nem szeretnénk balhét, mi csak szórakozni jöttünk ide."
 

Elmondása szerint a két fiú ennek ellenére tovább folytatta, ezért újra rájuk kellett szólnia. Később aztán látta, hogy ugyanez a csoport verekedésbe keveredett valakivel a szórakozóhelyen, ezért a biztonsági őrök kirakták őket. Egy darabig még buliztak, majd kifelé menet találkoztak össze barátjával, a másodrendű vádlottal. Csak néhány szót váltottak, aztán társaságával kijöttek a szigetről. 

Állítólag lenégerezték a barátját

Vallomása alapján Kállay-Sanders András már a taxira várt, amikor észrevette, hogy egy vérző fejű fiú fut feléjük a híd felül. Ezután bukkant fel Abel, aki elmondta, hogy a sziget bejáratánál lenégerezték és megtámadták. Néhány pillanat múlva felbukkant egy nagyjából hat fős társaság, és egyből nekirontottak a rappernek. Velük volt az a páros, akikkel neki problémája volt, illetve a vérző fejű fiú is csatlakozott hozzájuk. Az énekes megpróbálta lecsitítani őket, de nem álltak le, ezért elkezdte leszedni Abelről a támadókat.

"Én nem akartam senkit bántani, nem akartam sérülést okozni nekik."
 

Az énekes szerint az egyik támadó válaszul ökölbe szorított kézzel indult felé, ezért a saját testi épsége védelmében egy alkalommal megütötte vagy meglökte a vállát. Ezután látta, hogy barátja fejbe rúgja az egyik földre került verekedőt (aki Abel szerint a heréjét húzta). Mivel a verekedés tovább folytatódott, Kállay-Sanders Andrásék hátrálni kezdtek, bepattantak egy taxiba, és elhagyták a helyszínt. 

Abel nem emlékszik a rúgásra

Kayode Olapade Abel vallomásában azt állította, hogy a szórakozóhelyen nem volt semmilyen konfliktusa. Miután kiment, azok kötöttek bele, akik korábban bent balhéztak. Szerinte négernek nevezték és szidalmazták.

"Mi a baj, bolond vagy?"

– szólt vissza.

A nigériai származású rapper megerősítette, hogy a kipattanó verekedést Kállay-Saunders András is látta, és azért ment oda hozzá, hogy segítsen neki. 

"Nem emlékszem, hogy bárkit megrúgtam volna, csak védeni próbáltam magamat. Előfordulhatott, de nem állt szándékomban"

– állította Kayode Olapade Abel, aki szerint Kállay-Saunders András azért mondhatta, hogy ő rúgott, mert el akarja hárítani a felelősséget.

Az énekes felmentésben bízik

 Kállay-Saunders András a tárgyalás után nyilatkozott a Velvetnek. 

Azért vagyok ilyen laza, mert nem tettem semmi rosszat. Az eljárás végére ki kell derülnie, hogy ártatlan vagyok. Nem látom, hogyan lehetne más az eredmény, mert arra nem lesz bizonyíték, ami nem történt. Csak a barátomnak próbáltam segíteni és a saját testi épségemet védeni. Nem okoztam sérülést senkinek

A következő tárgyalást szeptember 20-ra tűzték ki, akkor a sértetteket és a szakértőket hallgatja meg a bíróság.