Nem kevés olyan színésznő/énekesnő vagy más kategóriában hírnevet szerzett nő van, akik hosszú éveken át hiába próbálkoztak az anyasággal. Sokuk nem is titkolja, hogy gondokkal küzdött, és végül mesterséges megterményítéssel, vagy esetleg béranyát igénybe véve született akár több gyermekük is. 

Khloe Kardashian

például a családjáról szóló valóságshow egyik részében beszélt arról, hogy nem ovulál, és ezért képtelen teherbe esni. Igaz, egy későbbi részben azt is megemlítette, hogy örül, hogy Lamar Odommal közös évei alatt végül nem esett teherbe:

Végig azt éreztem, hogy azonnal teherbe kell esnem. Akkoriban csakis ezt akartam. Azt hittem, ez majd megoldja a problémákat. Most már örülök, hogy nem jött össze.

Chrissy Teigen

idén áprilisban szült, de ezt rengeteg sikertelen próbálkozás előzte meg. Végül a mesterséges megtermékenyítést választották, és arról is beszélt, hogy a gyerek nemét is előre megválasztották – ezen kijelentése miatt sokan támadták őt és férjét, John Legendet.

Ezért a modell az egészet inkább elütött egy viccel:

Igen, és azt is kiválaszthattuk, hogy az embrió bacon-ízű legyen, és 37-es lába legyen, hogy mindig találjon magára cipőt!

Deborra-Lee Furness

vagyis Hugh Jackman felesége többször is elvetélt, a mesterséges megtermékenyítések után is, ezért végül a pár az örökbefogadás mellett döntött. 2000-ben egy újszülött fiút, 2005-ben pedig egy kislánnyal bővült a családjuk.

Elizabeth Banks

és férje, Max Handelman gyerekeiket egy béranya segítségével hozták össze. A színésznő elmondta, hogy erre azért volt szükség, mert az embriók nem tudtak beágyazódni a méhébe.

A színésznő arról is beszélt, hogy bár eleinte nehezen fogadta el, hogy gyerekit béranya hordta ki, más nők tapasztalatai segítették ebben is:

Sokat segített, hogy más anyák elmondták, amint megszületett a gyerekük, azt is elfelejtették, hogy valaha is terhesek voltak.

Courteney Cox

jó pár vetélés után tudta meg orvosaitól, hogy egy a vérében található ritka antitest megakadályozza, hogy természetes úton teherbe essen, és ki is tudja hordani a magzatot. Végül lánya egy lombikprogramnak köszönhetően született meg 2004-ben.

A színésznő egyik vetélését pont a Jóbarátok forgatása alatt élte át:

Emlékszem, pont akkor vetéltem el, amikor a sorozatban Rachel gyereket szült. Rettenetesen nehéz volt akkor viccesnek lenni.

 
Nicole Kidman

számtalan vetélés és sikertelen próbálkozás után döntött úgy, hogy az örökbefogadást választja. Tom Cruise-zal két közös örökbefogadott gyerekük van. Jelenlegi férjével, Keith Urbannal 2008-ban végül sikerült összehozniuk egy közös babát, második gyereküket viszont már egy béranya szülte meg.

Nem akarom részletezni, de volt méhen kívüli terhességem, több vetélésem és termékenységi kezeléseken is résztvettem. Gyakorlatilag minden lehetséges dolgot megtettem azért, hogy teherbe essek. Minden nő, aki átéli ezeket, ismeri az ezzel járó depressziót is

– beszélt sikertelen próbálkozásairól a színésznő.

Sarah Jessica Parker

és Matthew Broderick első gyereke 2002-ben született, ikerlányaikat viszont már nem a színésznő, hanem egy béranya hordta ki. Az okokat nem osztotta meg a nyilvánossággal.

Azt viszont elmondta, hogy amint meglátta a béranya által szült gyerekeit, azonnal elfelejtette a tényt, hogy más hozta őket a világra.

Brooke Shields

2005-ös önéletrajzi könyvében írt megpróbáltatásairól, amiért nem tudott teherbe esni. Évekig próbálkozott a mesterséges megtermékenyítéssel, ami végül 2002-ben összejött, és megszületett a lánya.

Emma Thompson

első gyereke egy lombikprogramnak köszönhetően született meg, de mikor a színésznő és férje szeretett volna egy második gyereket is, a mesterséges megtermékenyítés már nem működött. Végül örökbefogadtak egy 16 éves fiút Ruandából.

(forrás: Huffington Post)