Carlo Pedersoli, a Bud Spencer művésznéven ismert olasz színészhalálhírét követően már megírtuk, hogy milyen ikonikus pillanatai miatt marad ő mindig is halhatatlan, ahogy arról a három érdekességről is beszámoltunk,amiről esetleg nem tudott vele kapcsolatban. De még mindig érdekelt minket, hogy miért is lettek olyan közkedveltek Magyarországon a Bud Spencer-filmek. Puzsér Róbertet kérdeztük az ügyben.

Az emberek élvezik az erőszakot, viszont irtóznak a vértől. Bud Spencertől úgy kaptak a nézők egy szerethető, családi vígjátékot, hogy erőszakos volt, de lehetett rajta röhögni. Mindenki tudta, hogy az ezekben a filmekben elcsattanó pofonoknak nincs valódi tétjük, hiszen nem folyik a vér, így nyugodtan lehetett a gyerekekkel együtt nézni.

Összegezve:

Erőszakból vígjátékot csak kevesek tudtak csinálni – Bud Spencer ilyen volt.

- mondta Puzsér Róbert. De hallgassuk meg a rajongók hangját is!

Puzsér a Bud Spencer-filmek Magyarországra kerüléséről is beszélt.

Bezzeg az angol humor

 Puzsér szerint „ugyanez akár a Monty Pythonnal is megtörténhetett volna. A Gyalog galopp 1977-ben jött be Magyarországra, és szó szerint zabálta a nép. Fergeteges siker volt, de mi a vasfüggöny mögött csak annyit tudtunk róla, hogy egy baromi vicces film, sejtelmünk sem volt, hogy létezik egy ilyen társulat, és hogy további Gyalog galoppok is vannak. Aztán Galla Miklós a '90-es években megismertette az országgal a Monty Python Repülő Cirkuszát, és mi megtudtuk mindezt. A Brian életét és az Élet értelmét csak ezután láttuk”.

Hogy miért a francia és olasz filmek jöttek át elsősorban Magyarországra? Mert ezek európai filmek voltak – ezeket könnyebben tudta a rendszer a sajátjának érezni. Az amerikai filmek nehezebben kerültek be hozzánk. Aczél Györgynek súlyos fenntartásai voltak Hollywooddal szemben, az európai filmek ezért mindig elsőbbséget élveztek.

Egy kommentelő így emlékezett:

Végül Carlo Pedersoli filmjeinek folyamatos műsorra tűzésével zárta gondolatait.

A Bud Spencer-filmek kultuszához a tévéknek az a hozzáállása is kellett, hogy ne akarják szélesíteni a nézők kulturális horizontját. Látták, hogy ezek a filmek fokozott gyermeki lelkesedést váltanak ki mindenkiből, mire megvették és leadták az összeset karácsonyról húsvétra újra meg újra. Bujtor István jól érezte, hogy a magyar közönség vevő erre a nagydarab, hallgatag, szakállas figurára – így született meg a magyar Bud Spencer halhatatlan karaktere: Ötvös Csöpi.

Sőt!

Vannak, akik egy graffitinél maradandóbb emléket akarnak állítani az olasz színész tiszteletére. Többen támogatják az elképzelést, hogy valahol Magyarországon legyen egy Bud Spencer utca vagy egy tér.

Mit szól ehhez az ötlethez?

Legyen Bud Spencer utca?