Hugh Hefner felesége, a korábban Zimány Lindával is együttműködő Crystal Hefner úgy döntött, kiveteti implantátumait, mivel szilikonmelleitől komolyan megbetegedett.

Állítása szerint allergiás lett különböző ételekre és italokra, fájt a háta, a nyaka és a válla is. Memóriazavarai lettek, fáradékonyabbá vált, legyengült az immunrendszere, rendszeresen kapott el fertőzéseket, és problémák akadtak a pajzsmirigyével, illetve a mellékveséjével. Még a haja sem volt a régi.

Minderről Crystal Hefner az Instagramján számolt be, hozzátéve:

a mellimplantátumaim lassan megmérgeztek.

Sokáig azt hitte, csak beképzeli magának ezeket a problémákat. De amikor 2016-ban már voltak olyan napjai, amikor az ágyból sem tudott kikelni, rájött, hogy valami nem stimmel. Instagramján csak azért nem látszott ebből semmi, mert régebbi fotókat posztolgatott magáról.

Sunday love * #weekend #sundayfunday @crystalhefner_

A photo posted by Crystal Hefner (@crystalhefner) on

Miután már gyakorlatilag minden étel elfogyasztása után allergiás tüneteket produkált, és elviselhetetlen fájdalmai voltak, egy orvos segítségével kiderítette, hogy Lyme-kóros, tovább kutatva pedig arra is rájött, hogy tünetei megegyeznek azokéval, akiknek „mellimplantátum-betegsége” van.

Crystal Hefnert végül egy Facebook-oldal szembesítette azzal, hogy rajta kívül többezer nő van még, akik ugyanilyen fájdalmaktól szenvednek, és mindannyiuknak szilikonmelle volt, vagy van. A problémát az okozza, hogy az implantátumok   egy idő után  kiszakadnak, szivárognak, a tartalmuk – ami tele van mérgező vegyszerrel – pedig szétterjed a testben.

Crystal Hefner ezért úgy döntött, kiveteti implantátumait, és a továbbiakban együtt él majd természetes testi adottságaival.  

Nem ő az egyetlen híresség, akinél problémák akadtak az implantátumokkal. Sarka Katának is át kellett esnie egy műtéten, miután kiderült, hogy nem megfelelő szilikont ültettek be neki.