Manapság nagy divat, hogy szülők idióta nevet adnak születendő gyereküknek, amivel jó esetben csak addig teszik totálisan pokollá az életét, amíg jogilag saját maga meg nem változtathatja azt. Persze van, aki nem veszi ehhez a fáradságot, vagy már megszokta a nyilvános megaláztatásokat, amiket addig el kellett szenvednie, és meghagyja a nevét úgy, ahogy van.

Összeszedtük, hogy a külföldi celebek közül az utóbbi két évben ki milyen névvel csinált tiszta hülyét a gyerekéből, erről ugyanis a hírességek láthatóan nem akarnak leszokni – hogy csak egy friss példát mondjunk, Jamie Oliver Folyórakétának keresztelte újszülött fiát. Nem könnyű az angol neveket tökéletesen visszaadni magyarul, de azért megpróbáljuk.

1. Zooey Deschanel és jacob pechenik az állati nevekre esküsznek

Zooey Deschanel augusztusban szült, a gyerekét pedig úgy hívják: Elsie Otter. Rövid elemzés után kiderült, hogy az Elsie egy héber eredetű név (Elisheba) továbbfejlesztett változata, jelentése: isteni eskü. Így könnyedén létrehozható a kislány neve, akit magyarul úgy hívnának, hogy Pechenik Esküvidra. Az otter ugyanis vidrát jelent.

2. Blake Lively és Ryan Reynolds a nemekkel van bajban

Blake Lively és Ryan Reynolds kislánya fiúnevet kapott (James Reynolds), ami egyébként az amerikaiaknál valamiért nagyon menő dolognak számít. A színésznő erről azt mondta, ő is férfinevet kapott, és folytatni szerette volna a szép hagyományt.

3. Zoe Saldana és Marco Perego nem gondolkodott túl sokat

Ez év elején születtek meg Zoe Saldana és Marco Perego ikrei: Bowie testvérének a nevét nem igazán bonyolították túl, nemes egyszerűséggel csak két betűt kapott: Cy.

4. Sacha Baron Cohen és Isla Ficher nem viccel

Saldanaékkal ellentétben Sacha Baron Cohen és Isla Ficher nem aprózták el, megpróbálták überelni apuka nevének hosszúságát, így kapta harmadik gyermekük a Montgomery Moses Brian Baron Cohen nevet. Huh. Leírni is fárasztó volt.

5. Kate Winslet, aki tényleg hülyét csinált a gyerekéből

Kate Winslet kisfia indiánmódra a Medveláng, vagyis a Bear Blaze nevet kapta. De ha nagyon kukacoskodók akarnánk lenni, akár a Medve Turistajelzés nevet is érthetnénk alatta. Mutatjuk a bizonyítékot:

6. Liv Tyler és Dave Gardner a géndiagnosztika megszállottjai

Liv Tyler és Dave Gardner közös gyermeke biztos egy ritka génnel van megáldva, amit a szülei mindenkivel tudatni is akartak, ezért kaphatta a Tengerészgén nevet (Sailor Gene).

Na jó, ne legyünk túl gonoszak, annak ellenére, hogy a "gene" jelentése "gén", valójában az Eugén név egy elég népszerű válozata: Gene Hackman és Gene Kelly is ezt a nevet kapta. De azt azért lássuk be, hogy a "Tengerész" mellett a "gén" sokkal viccesebb!

7. Lil Kim nagyot akart virítani

Lil Kim fejedelmi nevet választott kislányának: Royal Reign, vagyis Királyi Uralom

8. Edward Norton kedveli a térképészetet

Edward Norton kartográfia iránti rajongásból nevezhette el a kisfiát Norton Térképnek (Atlas Norton). Mást nemigen tudunk elképzelni. (Jó, jó, tisztában vagyunk vele, hogy az Atlasz egy jó régi férfinév, de azért azt leszögezhetjük, hogy már nem igazán használatos, és a Térkép sokkal királyabb lenne).

9. Kelly Rowland meg az ékköveket szereti

Kelly Rowland idén mutatta meg először kisfiát, a csillogó nevű Titan Jewell (Titán Ékszer) Witherspoont.

10. Christina Aguilera, az esőtáncos

Valamiért a sztárok imádják természeti jelenségekről is elnevezni a gyerekeiket. Christina Aguilera sem tett másként, lányát Nyári Zápornak, azaz Summer Rain nek nevezte el.

+1 Uma Thurman, a bónusz

Oké, hogy Uma Thurman kislánya már több mint három éve megszületett, de belegondolni is borzasztó, hogy a gyereknek mennyi ideig tart majd ráírni minden füzetére a nevét. Bár lehet, hogy ez gyakorlás szempontjából hasznos, mert ha végignéznénk, nagy eséllyel az ABC összes betűjét megtalálnánk benne:

Rosalind Arusha Arkadina Altalune Florence Thurman-Busson.