• A Blikk és a Bors is ír arról, hogy Pikali Gerda a Játékszín előadásában, a Hűtlenség árában visel majd a színpadon egy olyan nyakláncot, amit Vajna Tímea ékszerüzlete, a Caprice Ékszerház ad kölcsön. A 3,7 millió forint értékű ékszert különleges biztosítással szállítják majd estéről estére a Játékszínbe, és külön biztonsági őr felügyeli majd az előadások alatt. Pikali a kötelező promóció mellett a Borsnak beszélt Rékasi Károly állapotáról is. Mint mondta, még mindig betegeskedik és ősszel csak egy darabban játszhat.
  • A Blikk számolt be arról, hogy Polyák Lilla és Homonnay Zsolt házzasságának hivatalosan is vége. A két énekes-színész tavaly decemberben jelentette be, hogy húsz év együttélés vége a kapcsolatuknak. „Mindkettőnk számára nehéz időszak zárult le. Most már papíron is elváltunk. Mindenben megegyeztünk, nem volt semmilyen vitás kérdés. A gyermekeinket – ahogy eddig is – továbbra is közösen neveljük. Barátként távoztunk a bíróságról″ – mondta a színésznő.
  • Szerda este debütált Liptai Claudia vezetésével a TMC Management színházi talk-show produkciója, a Nő comment!. A Blikk és a Bors munkatársai is megnézték az előadást és leginkább az tűnt fel nekik, hogy a hét hónapos terhes Liptai hasa nagy. A műsorvezető az előadás alatt például azt is elárulta, hogy cukrász párjával szeretnek újra „első randizni″. „A idő múlásával a romantikus pillanatok sokszor elvesznek a kapcsolatokban, ezért kell újra „első randizni”. Ádámmal gyakran csinálunk olyat, hogy külön indulunk és érkezünk az étterembe″ – mondta.