Miközben a Spice Girls próbál újjáalakulni, vagy legalábbis visszatérni egy kicsit, persze Mel C és Victoria Beckham nélkül, addig utóbbi inkább a gyerekeivel foglalkozik.

Seth Meyers late night showjában beszélt arról, hogy nemrég egy iskolai sportnapon átverték, ugyanis egy anyuka azt ígérte neki, vele fog futni a sor végén. 

- Egy elég szoros farmerban és platformcipőben mentem el a sportnapra, gondoltam a részvétel a fontos, nem kell futni. Aztán kiderült, lesz egy kör az anyukáknak is. Az egyik anya lelkesen rávett, hogy mégis fussak, azt ígérte, a sor végén maradunk, így megkímél a leégéstől. - mesélte Victoria Beckham.

A verseny felénél azonban a másik nő gondolt egyet, rákapcsolt, otthagyta, és végül megnyerte a sorversenyt.

Ez elég megalázó volt Beckhamné számára, aki magassarkúban-farmerban totyogott, pláne azért, mert 2013-ban már járt hasonlóan: akkor egy divattervező, Stella McCartney győzte le egy iskolai futóversenyen, pár méterrel a cél előtt. 

David Beckham azonban szépített a mostani csúfos vereségen: megvédte családja becsületét, az összes apát legyőzte a férfi futóversenyen.

A nagy sztorizgatások közepette Victoria Beckham elárulta azt is, hogy azért a két fiú és férfi után nagyon örült az első lány gyerekének. Bár szerinte Harper egy kicsit fiús - sokat fociznak otthon ugyanis az apjukkal -  szerencsére sminkelni is szeret. Persze azért büszke Cruzra is, aki rendkívüli zenei érzékkel rendelkezik, erre nemrég csodálkozott rá ő is, amikor dalolászni hallotta. Részletek a Spice Girlsről, és Cruz Beckham zenés produkciója is a videóban:

Az idősebbik Beckham fiúról nem volt szó, nekünk viszont meg kell említenünk őt is, hogy teljes legyen a családi kép: róla ugye azt tudhatjuk, hogy elég jó fotós, tényleg nagyon ügyes fotós, nagyon jó social media manager, és nemrég szakított gyerekkori szerelmével. 

via Daily Mail