• Kedden este indult az ATV-n Havas Henrik új műsora, a Havas angyalai, aminek az egyik vendége Sarka Kata volt, az adás témája pedig a férfi–nő viszony. Havas rögtön meg is kérdezte Hajdúnét, hogy akkor most tényleg tönkrement a házassága? Sarkának erről még elég furcsa beszélnie, mert olyan, mintha álmodna. „Amikor megszületett a fejemben a gondolat, hogy ez nem fog működni, akkor rákapcsoltam, és elkezdtem felépíteni a saját életemet úgy, hogy ma­gamnak és a gyerekeknek biztos egzisztenciát tudjak teremteni. Most már kész vagyok, saját magam intézem a dolgaim, új vi­lág nyílt meg előttem.″ Azt is hozzátette, hogy a családjában még nem volt válás, ezért különösen csalódott. Mindezek ellenére még nem nyújtják be a válási papírokat, de ez persze nem változtat semmin. „Talán ennek az ideje majd akkor jön el, ha Petinek vagy nekem lesz valakim, akit vállalunk a nyilvánosság előtt. Részemről ez még elképzelhetetlen ″ – mondta Sarka Kata a Bors újságírójának a műsor után.
  • A Blikk arról ír, hogy Osvárt Andrea egy olasz férfibe szerelmes, akit a Határtalan szerelem című film premierjén mutatott be. A férfiről annyit lehet tudni, hogy édesanyja magyar, apja pedig olasz, egyébként Nápolyban él és egy magyar rendezvényen jött össze a jógaedzőként is működő Osvárttal. „A fashion weeken tavaly ősszel már feltűnt a két olasz srác, akkor csak azt vettem észre, hogy ketten vannak, és jóképűek. Később egy rendezvényen összefutottam Robertóval, akkor ismerkedtünk meg. Nagyon szerencsés kombináció, hogy olaszul és magyarul is beszél a kedvesem, nem kell mindent lefordítani, érti a vicceket. Szerencsére Robertót nem zavarja az a felhajtás, ami körülöttem van, talán élvezi is″ – mondta Osvárt.
  • A Bors számolt be arról, hogy meghallgatták a bíróságon azokat az ikreket, akiket a vád szerint Kállay-Saunders András és barátja vert össze még 2013. május 19-én.  Az egyik testvér úgy emlékezett a történtekre, hogy a pultnál észrevett egy szőke lányt. „... a barátomnak mutattam, nézd, milyen jó nő! Ezt követően jött oda hozzám egy férfi, az arcomba nézett közelről és azt mondta: Szállj le a csajomról! Kállay-Saunders volt. Megismertem. Odaléptek páran, mondták, nem kell a balhé, de mondtam, hogy nem akarok tőle semmit.″ A testvéreket ugyan kidobták a helyről, később megint összefuttak Saundersékkal. „Amikor odaértünk, Saunders azonnal felemelte a kezét és orrba vágott. Megfogtam az arcomat, minden csupa vér volt, tudtam, hogy eltört.Aztán láttam, a tesóm a földön fekszik, körbeállják és verik. Nem csak Saunders és a barátja, másik két férfi is. Odaszaladtam, hogy védjem a testvérem, valahogy közéjük furakodtam, ájult volt. De láttam, hogy Saunders fejbe rúgja, aztán Ábel is. Próbáltam a testemmel védeni″ – mondta a másik testvér. Az énekes korábbi vallomása szerint azért lett mérges, mert megfogták a barátnője seggét.