A Story magazinban újabb fejlemények olvashatók a Hajdú-Sarka házaspár válásával kapcsolatban. Azt írják, decemberben lesz a válóperüket megelőző, első békéltető tárgyalásuk. Sarka Kata a lapnak azt nyilatkozta, hogy úgy érezte, annak idején túl korán lett belekényszerítve ebbe a házasságba, és ha Hajdú nem erőlteti annyira az eljegyzést, talán még ma is együtt lennének.

Rá kellett jönnöm, hogy nem ő az igazi

- tette hozzá Sarka Kata.

  • Végre eljött a pillanat, szex volt a Star Academy-ben is. Természetesen ez a helyzet is hasonlóan zavaros, mint minden valóságshow-ban kialakult (vagy kialakulni készülő) kapcsolat. Jelen szituációban a főszereplő Alexa, aki némi alkohol elfogyasztása után azért feküdt le Lacival, hogy így közelebb kerüljön Adriánhoz, aki viszont nem szeretne tőle semmit, írja a Bors
  • A Story magazin számolt be arról is, hogy Stohl András hiába csak ötven éves, mégis fél a haláltól. A cikkben újra felmerült az ittasan vezetés témaköre, amelyre a színész azt mondta, hogy semmilyen ígéretet nem tesz az életben, egyedül azt, hogy többé nem ül részegen a volán mögé. 
  • Som-Balogh Edina a Borsnak beszélt tavalyi vetéléséről és arról, hogy ugyan végre ismét teherbe esett, hiába telt már el a kritikus három hónap, egyelőre mégsem érzi magát nyugodtnak.